Pesti Srácok

A japán SANAA iroda tervezi az Új Nemzeti Galériát

A Liget Budapest Projektnek köszönhetően újabb világszínvonalú középülettel gyarapodik a főváros. A benyújtott pályaművek, valamint az építészirodákkal az elmúlt hónapokban folytatott tárgyalások alapján a világhírű japán SANAA (Sejima and Nishizawa and Associates) építésziroda tervei szerint épülhet meg a Városligetbe tervezett Új Nemzeti Galéria.

MTI

A lebontandó Petőfi Csarnok helyén felépülő korszerű, a 21. századi elvárásoknak minden szempontból megfelelő múzeum a tervek szerint 2019 nyarán nyitja majd meg kapuit. A Városliget Zrt. tavaly októberben írt ki meghívásos nemzetközi tervpályázatot a Petőfi Csarnok helyén megvalósuló Új Nemzeti Galéria épületére. A felhívásra összesen 9 érvényes pályamű érkezett, ezek közül a magyar és nemzetközi szakemberekből álló zsűri idén áprilisban két pályaművet sorolt az első helyre. Az eljárás során a leendő múzeum építészeti minősége és megoldásai mellett kiemelt bírálati szempontok voltak a technológiai és funkcionális elképzelések, a tervezett épület fenntarthatósága, a környezethez való kapcsolódása és a várható költségek is.

PestiSracok facebook image

A bíráló bizottság értékelése szerint a japán SANAA és a norvég Snøhetta terve is építészetileg kiemelkedő értéket képvisel és ezek a pályaművek a gyűjteményi és a látogatói szempontok alapján is világszínvonalúak. Az eredményhirdetést követő hónapokban – a közbeszerzésre vonatkozó jogszabályoknak megfelelően – több fordulós tárgyalások zajlottak az építészirodák és a Városliget Zrt. között. Ezek folyamán a kiíró értékelte a szerződéses feltételeket, a leszállítandó tervek műszaki tartalmát, ütemezését és árát, illetve a tervezett épület gazdaságosságát. A tárgyalások és a beadott ajánlatok alapján végül a SANAA nyerte el a megbízást.

A japán építésziroda nevéhez számos kiváló múzeumi épület fűződik a világ több pontján, terveik alapján valósult meg pl. a Louvre Lensben megnyílt új múzeuma, a New York-i Új Kortárs Művészeti Múzeum, vagy az amerikai toledói Művészeti Múzeum Üvegpavilonja (Glass Pavilion for the Toledo Museum of Art in Ohio). Az építésziroda számos nemzetközi díj mellett 2010-ben az építész szakma Nobel-díjának számító Pritzker-díjat is megkapta.

Jelen döntésnek köszönhetően két olyan épület valósul meg a Városligetben, amelyeket világhírű japán építészek terveznek. A SANAA mellett ugyanis Sou Fujimoto is részt vesz a Liget Budapest Projektben: ő nyerte meg az egykori Hungexpo épületek helyén felépítendő Magyar Zene Háza tervezésére tavaly kiírt pályázatot.

Az évtized végére minden elemében megújuló Városligetben nem csak új intézmények épülnek, hanem megújulnak a park régi épületei, egyben rehabilitálják és nagy mértékben bővítik a Liget zöldfelületét is. A park és az épített környezet kapcsolata kiemelt fontosságú a Városliget megújulását szolgáló Liget Budapest Projekt megvalósításában. A Liget beépítettsége a jogszabályban előírt 7 százalék alatt marad, a park zöldfelülete pedig a mostani 60 százalékról több tízezer négyzetméterrel, 65 százalékra nő majd. A park teljes megújítására a Városliget Zrt. decemberben hirdeti meg a tájépítészeti tervpályázatot.

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.