Pesti Srácok

A Star Wars tarolt, a Saul fia bemutatkozott a hétvégén Amerikában

Minden idők legnagyobb nyitó hétvégi jegyárbevételét, 238 millió dollárt (68,6 milliárd forintot) hozott a Star Wars - Az ébredő Erő az észak-amerikai mozikban a Disney becslései alapján.

MTI

Az új rekorddal a Jurassic park idei 208 millió dolláros, idén nyáron felállított csúcsa dőlt meg. A Csillagok háborúja sci-fi sorozat hetedik epizódja, melyre tíz évet kellett várni, a világ jegypénztárainál összesen 517 millió dollárt hozott a variety.com értesülései alapján. Ez globálisan a második legerősebb nyitó hétvége, az első 525 millióval a Jurassic park idei epizódja volt, ám az utóbbit a kínai mozik az észak-amerikaiakkal egy időben mutatták be, míg az új Csillagok háborúja-részt csak január 9-től vetítik az ázsiai országban.

Az észak-amerikai premieren a nézők 58 százaléka volt férfi, 71 százaléka felnőtt, 20 százalékuk család gyerekekkel. A jó és a rossz űrbéli küzdelme jól szerepelt az új technológiával gazdagított vetítéseken: a jegyek 47 százaléka 3D-s előadásra, 12 százaléka IMAX-termekbe kelt el. A George Lucas rendező által indított űrsaga új részének előadásaira a rajongók sokasága öltötte magára a szereplők - fénykardos jedik, sithek, rohamosztagosok, robotok - jelmezeit, a mozik a szokásosnál több vetítést tartottak, hogy az igényeket kielégítsék.

A hétvége második legnagyobb bevételére a Twentieth Century Fox Alvin és a mókusok című sorozatának új folytatása tett szert, 14,4 millió dollárt eredményezett 3653 észak-amerikai filmszínházban. A költségei 75 millió dollárra rúgtak. A harmadik legtöbbet a Tina Fey és Amy Poehler főszereplésével forgatott Universal-film, a 30 millió dolláros költségű Lánytesók (Sisters) hozta, bevételét 13,4 millióra becsülik. A vígjáték közönségének 79 százalékát nők tették ki.

A mozis toplista negyedik helyén Az éhezők viadala: A kiválasztott - Befejező rész, az ötödik helyen a Creed áll. Az Oscar-esélyes alkotások közül a Paramount A nagy dobás (The Big Short) című filmjét nyolc mozi játszotta, múlt heti debütálása óta 1,3 millió dollárt hozott. Nemes Jeles László Saul fia című magyar holokausztdrámáját három amerikai - New York-i és Los Angeles-i - filmszínház mutatta be, jegyárbevétele 38 891 dollár, mozinként 12 964 dollár lett. A cannes-i filmfesztiválon a zsűri Nagydíját elnyert alkotás szerepel a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjára esélyes művek kilenc alkotásra szűkített listáján. A végső jelölteket január 14-én jelentik be.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.