Pesti Srácok

Nem lesz Hóman-szobor, az alapítvány elállt tervétől

A Hóman Bálint Kulturális Alapítvány elállt tervétől, hogy szobrot emel névadójának, és erről levélben tájékoztatta Székesfehérvár polgármesterét. A város közgyűlése pénteken tudomásul vette a döntést, ezért hatályon kívül helyezte júniusi határozatát, ami a kétmillió forintos önkormányzati forrásnak és a szoborállítás támogatásának visszavonását jelenti.

MTI

A testület 20 igen szavazattal, egy tartózkodás mellett döntött az egykori történész, a Horthy-korszak oktatás- és vallásügyi minisztere szobrának ügyében. Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester kiemelte: jogi értelemben az alapítvány a szoborállítás kezdeményezője, a döntés azonban a közgyűlésé. "Meggyőződésem, ha a korábban Székesfehérváron megtartott Hóman Bálint-konferenciák kellő nyilvánosságot kapnak, és az ellenérvek is megjelennek, akkor a folyamat másként alakult volna" - fogalmazott, hozzátéve: a tanulságot a közgyűlés levonta.

A döntést megelőzően Cser-Palkovics András hangsúlyozta: a város köznyugalmat és az ügy lezárását szeretné. Örömének adott hangot, hogy az alapítvány a város kérését meghallotta, és ezzel a történet lezárulhat. Ráczné Földi Judit (DK) önkormányzati képviselő szerint javaslatuk révbe ért, és elérték, hogy ne lehessen Hómannak szobra Székesfehérvár egyetlen közterén sem. Felszólította L. Simon Lászlót, a Miniszterelnökség államtitkárát, hogy vállalja a politikai felelősséget, miután egyeztetett a szoborállításról az alapítvánnyal.

Horváth-Tancsa Ágnes (Jobbik) úgy vélte, az alapítvány szereti a várost, és emléket akart állítani egy olyan embernek, aki szintén szerette a várost. Becsülendőnek nevezte az alapítvány visszalépését, és azt mondta, hogy a szoborállítás egy "cirkusz", amelyet az elmúlt 2-3 hétben generáltak. Márton Roland (MSZP) emlékeztetett arra, hogy már a júniusi közgyűlési döntéskor figyelmeztettek, a szoborállítás meg fogja zavarni a köznyugalmat. Örömét fejezte ki, hogy a tiltakozások eredményre vezettek, és bízik abban, a döntést a jövőben is betartják a város vezetői.

But Sándor (Együtt) úgy vélte, a szobor megosztó, és nem buzdít összefogásra. Szerinte nem egy alapítvány döntésének visszavonása miatt kell a szoborállítást visszavonni, hanem közös döntésként a város és az ország érdekében. A közgyűlési döntést követően a városháza előtt Kováts Gábor, a Hóman Bálint Alapítvány kuratóriumának elnöke sajtónyilatkozatot tett. Ebben leszögezte: a szobor és egyben Hóman Bálint ellenségei ma nyertek, de nem győztek. Kijelentette, hogy "gyalázatos, de várt döntést" hozott pénteken Székesfehérvár.

PestiSracok facebook image

Közölte, hogy a Hóman Bálint Kulturális Alapítvány a bizalom birtokosa, hiszen bizalmat kapott a családtól, a városvezetéstől, a székesfehérvári polgároktól, helyi és nem helyi szervezetektől, a határokon túl élő támogatóktól. Hozzátette: ezt a bizalmat az alapítvány nem játssza el, és nem teszi ki a politikus nevét, munkásságát, az általa Székesfehérváron elért eredményeket, város és nemzetépítő munkálkodását nemtelen és a történelem által a mai napig nem tisztázott adatokon alapuló becstelen támadásoknak. A szervezet elnöke bejelentette, hogy Hóman Bálint tisztelői ugyanúgy, mint eddig, ezúttal is megemlékeznek a politikusról, és születésének 130. évfordulóján, december 29-én fejet hajtanak "nem bronzból, hanem lélekből készített" szobra előtt.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.