Pesti Srácok

Jónak lenni jó! – Már húszezren segítettek

Mintegy 20 ezren támogatták a beteg gyermekek megsegítésére indított, Jónak lenni jó! elnevezésű kampányt vasárnap reggelig - mondta Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke. A kampány fő kedvezményezettjének, a gyermekmentő szolgálatnak több oktatási és egészségügyi projektjükhöz is szüksége van támogatókra.

MTI

A közmédia Jónak lenni jó! elnevezésű kampányában a beteg gyermekek gyógyítására, a sérült gyermekek fejlesztésére, terápiájára folyik a gyűjtés. Az adományvonal a 13600-as számon érhető el, ahol a 05-ös kód megadásával hívásonként 250 forinttal lehet támogatni az akciót. A kezdeményezést az adományvonal hívásán és az SMS-küldésen túl neves művészek és sportolók által dedikált tárgyak megvásárlásával is lehet támogatni. A fix árral rendelkező, valamint licitálható relikviákat a www.mediaklikk.hu/jonaklennijo honlapon lehet megtekinteni.

PestiSracok facebook image

Edvi Péter elmondta, nemcsak anyagi, hanem fizikai segítséget is várnak, például a fóti lovas terápiás központjukba. Hozzátette, hogy mintegy 3000 gyermeknek szeretnének karácsonyi ajándékot adni és a csomagoláshoz is várnak önkénteseket.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.