Pesti Srácok

Rekordáron kelt el a Beatles Fehér Albumának legelső példánya

Rekordáron 790 ezer dollárért (226 millió forint) kelt el szombaton egy árverésen a Beatles együttes 1968-ban megjelent - eredetileg The Beatles címen futó - Fehér Albumának legelső példánya.

MTI

A rocktörténeti relikviát, amely annak idején John Lennoné volt, Ringo Starr és felesége árvereztette el több más Beatles-relikviával együtt a Beverly Hills-i Julien's Auctions hétvégi, kétnapos árverésén. A korong kikiáltási ára 20 ezer dollár volt, és a szakértők azzal számoltak, hogy a leütési ár akár a 60 ezer dollárt is elérheti. Az aukciósház közölte, hogy a Fehér Album túlszárnyalta Elvis Presley első lemezének aukciós rekordot jelentő eladási árát, amely 300 ezer dollárra rúgott.

Az árverés előző napján, pénteken 2,2 millió dollárért kelt el Ringo Starr egy 1963-as dobszerelése, a Ludvig Oysters típusú szerelést Jim Irsay, az Indianapolis Colts futballklub tulajdonosa vásárolta meg, akinek tulajdonában van már Paul McCartney, a néhai George Harrison és a néhai John Lennon egy-egy híres gitárja. Colts idén megvásárolt egy olyan dobbőrt, amely jól illik a Ludwig Oyster szereléshez. Az aukción ismeretlen vásárló 910 ezer dollárt fizetett John Lennon egy Rickenbacker-gitárjáért. Ringo Starr és felesége számos ékszert, műalkotást, ruhát és hangszert árvereztetett el. Az aukció bevételének egésze a zenész és felesége nevéhez fűződő Lotus Foundation jótékonysági alapítványhoz kerül.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.