A Star Wars birodalom lépegetése, a stop motion ébredő ereje
A tegnap bemutatott Star Wars - Az ébredő Erő című űroperából nem hagyták ki az egykori trükkmestert, Phil Tippettet sem, aki egymaga is képes erős nosztalgikus érzelmek keltésére a régi trilógia rajongóiban.
KOLLÁRIK PÉTER - 061.hu
Az ember, akinek a klasszikus trilógia legemlékezetesebb jelenetei köszönhetők, ha csak pár másodpercre, de háttérbe szorítja a kortárs filmes-technikákat és az élőszereplős filmek esetében már-már elfeledett stop motion is megjelenik a várva várt folytatásban. Phil Tippettnek mára mintegy száz embere dolgozik a Tippett Stúdióban, a legmodernebb számítógépes vívmányokkal keltve életre fantasztikus filmek szereplőit. Csakhogy a pixelszörnyek kora előtt is volt élet, és az elképzelt-elképesztő szerkezeteknek is meg kellett mozdulniuk valahogy. A Csillagok háborúja legelső, hamarosan középsőnek joggal számító trilógiája csak nyomokban tartalmazott számítógépes animációt (elsősorban monitorokon, kijelzőkön), ellenben számos egyéb praktikai effektust mutatott fel.
Ezek közül a Tippett által mesterien űzött kockázás vagy stoptrükk, idegen szóval stop motion (ez a képeket kockánként beállító és rögzítő, a vetítéskor folyamatos mozgás illúzióját keltő eljárás) a komputergrafika előtti idők leghatásosabb trükkjének számított. Nem árt tehát áttekinteni, mennyi szerepe volt ennek a technikának minden idők legnagyobb hatású fantasztikus filmes eposzában.
Phil Tippett hétéves kisfiúként látta a Szindbád hetedik utazását, amely film mérföldkő volt a trükkfilmkészítés valamint a stop motion bábanimáció pápájának számító Ray Harryhausen karrierjében is, a ma élő trükkfilmeseket pedig pályára állította. Bár Tippett gyerekként hobbiból, ifjoncként hivatásszerűen is évekig animált így, használta és fejlesztgette ezt a mozivarázslatot, a nagy áttörést a Csillagok háborúja hozta meg neki. 1975-ben, miközben még a Cascade Picturesnél dolgozott, egy fiatal, ígéretes rendező, bizonyos George Lucas felbérelte őt és munkatársát, John Berget, hogy készülő filmjének trükkjeiben segédkezzenek.
Lucas maga is beismerte, hogy Harryhausen nélkül nem létezne az ő páratlan univerzuma. A szakemberek, akikkel körülvette magát, mind az idős mester filmjeiből kapták gyermekkorukban az ösztönzést. Az ok, hogy ő mégsem folyamodott túl sokszor a stop motionhöz, a költségvetésben kereshető, illetve abban, hogy az ő világában javarészt humanoid lényekkel találkozhatunk, ezeknél pedig elegendő a jelmezek és maszkok használata. Eredetileg a sakkjelenet is beöltöztetett színészekkel valósult volna meg, egy óriási játéktáblán. Tény, hogy gyorsabb is lett volna azzal a módszerrel megvalósítani, ugyanis a nyúlfarknyi jelenetet a nyolc figurával öt éjszakába nyúló nap alatt fejezte be a két bábos. Tagadhatatlan viszont az is, hogy ez a pár másodperc az egyik leghatásosabb, a néző agyába azonnal beégő mozzanat lett. Kihagyhatatlan ziccer ugyanezt az érzést ugyanezzel a trükkel és ugyanazzal az emberrel az újjászülető legendába is belecsempészni. A kör bezárult.
A sosem volt stop motion története is ide kívánkozik, abban a jelenetben ugyanis, amikor Jabba Han Solóval találkozik, az eredeti elképzelés szerint a gengsztert játszó Declan Mullhollandet is egy stop motion bábuval akarták a későbbiekben letakarni. A saját korában a jelenet befejezetlen maradt, s Jabba csak két epizóddal később testesült meg egy óriási báb formájában, a szó szoros értelmében vett nehézfiúként, majd ugyanazt a külsőt a felújított változatok során komputeranimáció segítségével mégiscsak beleillesztették a régi filmbe, mindenesetre a kockázás rajongói úgy vélik, nagy kár ezért a jelenetért. Vicces, hogy a színész évtizedekig járt a rajongói találkozókra, osztogatta az autogramokat és egy olyan film szerezte dicsőségben sütkérezhetett, amiben, ha szigorúan vesszük, konkrétan nem is szerepelt.
George Lucas is imádta a sakkjelenetet. A Birodalom visszavágkészítésénél aztán egyéb jelenetek is igényelték a stop motion használatát. Ráadásul egy olyan jelenetnél is, ahol a kockázásos bábanimáció okozta kissé szaggatott mozgás nem hátránynak, inkább követelménynek számított. Aligha volt a nyolcvanas években olyan gyerek, aki a filmet tátott szájjal nézve ne vette volna készpénznek, hogy létező, működőképes gépeket lát a vásznon, amikor a messzeségből elővánszorogtak a birodalmi lépegetők.
A hannibáli csata mechanikus változatának megvalósítása tehát ezzel az aprólékos babramunkával született meg, 15 háttérfestmény és terepasztal támogatásával, hiszen valósághűbb volt így a látvány, mint egy előre felvett havas tájra kék háttér segítségével képet kopírozni. Az átlag lépegető marmagassága egy foxikutyáénak felelt meg, ám olyan is akadt, amelyik alig volt nagyobb, mint egy pénzérme. A havat szódabikarbónából és mikroszkopikus üvegbuborékokból állították elő. A stop motion kényelmes ritmusában, ahol egy másodpercnyi történés érzékeltetéséhez 24 képkocka szükségeltetik, hamar el is olvadt volna az igazi! Óvatos becslés szerint mintegy öt másodpercnyi anyag készülhet el egy munkanap során, megfeszített munkatempóban is.
Az egyik leginkább lenyűgöző lény ebben az univerzumban a tauntaun. Mivel egyetlen ismert földi állathoz sem hasonlít igazán, kiváló ötlet volt a távoli jeleneteknél stop motion bábut használni. (Nem úgy, mint a bantha esetében, ahol elég volt felcsimbókoztatni egy elefántot.) Itt nagyon oda kellett figyelni a miniatűr környezetre, hogy illeszkedjen a Norvégiában filmre vett élő jelenetek tájaihoz.
Noha a lépegetők mozgatásához elegendő volt a hagyományos stop motion, Phil Tippett erre az alkalomra kifejlesztette a „go motiont”, ami a gyors mozgás közbeni elmosódottságot érzékelteti, ezáltal még élethűbb a látvány. Ezúttal is csak egy kis mozgásfázist változtatnak a maketten - de úgy, hogy felvétel közben folyamatosan mozgásban legyen egy erre a célra kialakított szerkezet segítségével, elkerülve így a stop motion darabosságát.
Amikor Han Solo megérkezett hátasával a bázisra, szükség volt a kék hátteres megoldásra is. Itt nem csak a terepasztalok tervezői élhették ki gyermeki énjüket, hőseinket is miniatürizálni kellett ezekhez a jelenetekhez. Az alábbi képen a Solo-minime aprólékosan kidolgozott, havas és elnyűtt kabátkája, táskája, hószemüvege, derékszíja és nyomkövetője látható. A későbbiekben ezek a bájos darabok több tízezer dollárért találta gazdára egy árverésen.
Egy idegen táj atmoszférájához sokat hozzátesz az is, ha nem csak a talajon vánszorognak az űrlények, de a levegőben is át-átsuhan valami. Pár másodperc, és máris élni, lélegezni kezd a környezet. A Dagobán több ízben is találkozhatunk a „bogwing” nevű repülő hüllővel: először akkor, amikor Luke lezuhan a vadászgépével, és elrepül a mocsár fölött két példány, valamivel később, edzés közben jelenik meg a harmadik, majd pár pillanat elteltével a negyedik. Ez máris nyüzsgő bogwingpopulációt sejtet, a felvételekhez azonban csak egy bábot használtak, és a kék háttér segítségével többször másolták rá a kész kockákra.
A Jedi visszatér készítésekor Tippett már a szörnyrészleg feje volt, s mint ilyennek - főleg a közben a végre alakot öltött hájas űrvajda, Jabba udvarában - akadt dolga temérdek. Méreteiből adódóan a rankor lett volna a kínálkozó lehetőség, hogy ezzel a bevált módszerrel keltsék életre, csakhogy már Tippett és Dennis Muren is belefáradt, beleunt a go motionbe. Megoldották valós időben mozgatható bábként, tulajdonképpen így is látványosabb lett, mintha az eredetileg tervezett gumiruhás színész közreműködésével forgatták volna le. Ebben a filmben már csak a lépegetők készültek a kockázás nyögvenyelős módszerével, ám a kézzel fogható, kidolgozott terepasztalok helyét sokszor átvette az üvegfestménnyel kombinált, kék háttér.
66 év telt el a Baljós árnyak és Az ébredő Erő cselekménye között. Érdekes, hogy ez alatt a 66 év alatt galaxisukban jottányit sem változott például egy protokolldroid kinézete, a miénkben feleannyi idő alatt milyen más lett mondjuk az autó, a tévé, a telefon – vagy éppen a trükkfilmkészítés! Hogy a rajongásunk, a filmmel kapcsolatos érzelmeink mennyit változtak, az is kiderül, ha megnézzük Az ébredő Erőt.
