Pesti Srácok

A legtökösebb írót keresi a Playboy

Hazánk legmeghatározóbb férfijai kerülnek a főszerepbe 2016 tavaszán, a Playboy Man of the Year versenyén. A népszerű magazin célja, hogy olyan példaképeket állítson a közönség elé, akik szakmájukban kiemelkedő teljesítményt nyújtanak és sikereikkel másokra is motiválóan hatnak.

Librarius

Idén először választhatják meg az olvasók az év Playboy-novellistáját, akiknek művei tavaly szeptember óta jelennek meg rendszeresen a magazin oldalain. Olyan kortárs szerzőkre adhatják le voksukat az érdeklődők, mint Kötter Tamás (601.hu interjú ITT), Cserna-Szabó Tamás, Grecsó Krisztián, Jászberényi Sándor és Kondor Vilmos.

PestiSracok facebook image

A Playboy egyik legfontosabb üzenete az önmegvalósítás, nagyon fontos számunkra, hogy minden nő és férfi megtalálja önmagát és kiteljesedjen. Ezt a filozófiát követve választottuk ki a jelölteket is, olyan személyeket szeretnénk bemutatni a közönségnek, akikre büszkék vagyunk és munkásságukkal környezetüknek is sokat adnak – kezdte Bus István, aki az új kategóriák koncepciójáról is beszélt.

A tavaly is sikeres frontember, médiaszemélyiség és múzsa kategóriák mellett szerettünk volna új területeket, ezzel együtt új neveket megismertetni az olvasóinkkal, ezért döntöttünk úgy, hogy ebben az évben fenegyerek, gasztrohős és Playboy-novellista kategóriákban is indítunk jelölteket.

Az olvasók ismét szavazhatnak frontember kategóriában, ahol olyan nevek közül választhatnak mintFluor Tomi, Vitáris Iván, Puskás Peti, Marsalkó Dávid és Likó Marcell, valamint idén is keresik az év médiaszemélyiségét, Istenes Bence, Sebestyén Balázs, Fördős Zé, Kárász Róbert és Linczényi Márk is esélyes a címre.

2015-ben hirdették meg először a múzsa különdíjat, amely a magazint kiemelkedően inspiráló hölgyet illeti. Idén sem lesz egyszerű a szavazók helyzete, hiszen Ördög Nóri, Kulcsár Edina, Pokorny Lia, Trokán Nóra és Iszak Eszter is a cím várományosa.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.