Pesti Srácok

A Nyíregyháza lett az új Amerika

Márciusban nyitják meg a Nyíregyházi Állatpark új létesítményét, az Andok világa elnevezésű épületegyüttest, amely Dél-Amerika állatvilágának egyedeit mutatja majd be.

MTI

Gajdos László, az intézmény igazgatója elmondta, hogy a létesítmény az állatkertnek otthont adó, Nyíregyházához tartozó Sóstógyógyfürdő 2,1 milliárdos komplex fejlesztési programja keretében épült meg 200 millió forintért.
Az épületegyüttes műszaki átadása már megtörtént, és megkezdődött a benépesítése is. Az elsőként betelepített dél-amerikai tapír már új élőhelyén hozta világra kicsinyét. Az Andok világa elnevezésű létesítményt a tervek szerint a március 27-28-ra eső húsvéti ünnepek előtt nyitják meg.

Az igazgató kiemelte: az épületegyüttes nem mindennapi élményt nyújt majd, hiszen sajátos körülmények között, kalandparkszerűen, függőhídról tekinthetik majd meg a látogatók a távoli földrész állatait. Látható lesz többek között a dél-amerikai őserdőkben élő félelmetes csúcsragadozó, a jaguár és egy másik macskaféle, a puma, valamint csuklyás majom, láma és vikunya is az állatpark új részlegében. Gajdos László közölte azt is, hogy a létesítményben kialakítanak egy inka templomot, amelyben az Andok egykori indián őslakosainak kultúrájával ismerkedhetnek meg a látogatók.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.