Pesti Srácok

Artemisz és Apollón szobrokat tártak fel Krétán

Páratlanul jó állapotban fennmaradt Artemisz- és Apollón-szobrokra bukkantak a Kréta északnyugati részén fekvő Haniában lévő Aptera régészeti lelőhelyen.

MTI

A két kisméretű szobor magassága mintegy 54 centiméter. A Hold és a vadászat istennőjének, a nők és a gyermekek védelmezőjének szobrát rézből munkálták meg, ikertestvére, Apollón szobra márványból készült - adta hírül a Greek reporter görög napilap honlapja. A görög istennő egyben a krétai Aptera védelmezője is volt. Kiváló állapotú szobra, amely egy négyzet alakú réztalapzaton áll, Artemiszt rövid, légies tunikában ábrázolja, amint éppen kilőni akarja nyilát. A görög lap szerint az istennő szemének írisze hangsúlyozására felhasznált fehér anyag látványosan jó állapotban maradt fenn.

A görög mitológiában ikertestvére Apollón szobra egyszerűbb, teljes ellentéte a védelmező istennő energikus képmásának. A szobor ugyanakkor csodálatos művészi kivitelezés, készítője a vörös színt is felhasználta - olvasható a honlapon, amely közzétette a szobrokról készült felvételeket is. Szakemberek szerint valószínű, hogy mindkét szobrot valamelyik Krétán kívüli művészeti központból szállították a görög szigetre azzal a céllal, hogy egy római kori luxusrezidencia oltárát díszítsék. Az első becslések szerint mindkét szobor a késő első században, a második század kezdetén készülhetett.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.