Pesti Srácok

Miklósa Erika 25 éve a pályán

Különleges esttel ünnepli pályafutása kezdetének 25. évfordulóját Miklósa Erika csütörtökön az Erkel Színházban.

MTI

Az est első része az operáról szól majd koloratúr bravúráriákkal tűzdelve, a második részben azonban lesz dzsessz, musical és operett is - hangsúlyozta az énekesnő az eseményt bemutató szerdai budapesti sajtótájékoztatón, hozzátéve, hogy rövid anekdotákkal is fűszerezi majd a koncertet. Miklósa Erika elmondta azt is, hogy a jubileumi esttel búcsúzik névjegyévé vált nagy szerepétől, Az éj királynőjétől, amelyet kereken ötszázszor énekelt el, a régi bezárultával azonban egy új kapu is megnyílik: Verdi Traviatájának Violettája lehet új, hasonlóan emblematikus szerepe.

Nagyon meghatónak nevezte, hogy az intézmény, ahol pályája elindult, megünnepli a 25. évfordulót. Ez a két és fél évtized néha egy röpke pillanatnak tűnik, belegondolva ugyanakkor egy "nagyon sűrű, velős és mozgalmas, mélységekkel-magasságokkal teli 25 év volt" - fogalmazott. "Egy dolog volt mindig fontos számomra: sosem akartam elfelejteni, hogy magyar vagyok, és mennyire fontos nekem, hogy itthon is megnyilvánuljak mint énekesnő" - emelte ki. Miklósa Erika külföldi művészbarátait is Budapestre invitálta. Daniela Pini olasz énekesnő magyar kollégáját különös embernek, csodálatos énekesnek, csodálatos nőnek nevezte, és elmondta, hogy mély barátság fűzi őket össze.

Leonardo Ferrando uruguayi-olasz tenor, akivel Miklósa Erika könnyedebb, latin műsorszámot is énekel a Quartett Escualo kíséretével, a nemzetközi operaélet élő legendájaként méltatta az énekesnőt, akivel nagy öröm és megtiszteltetés együtt fellépni. Miklósa Erika hozzátette: sok kollégával ismerkedik meg az ember, de ritkán fordul elő, hogy szoros barátság alakul ki. "Mi nem hogy heti, néha napi kapcsolatban vagyunk" - hangoztatta.
Daniela Pini és Leonardo Ferrando mellett színpadra lép még Boncsér Gergely, Dolhai Attila és Horváth István is, közreműködik Szlama László (koboz), továbbá a Magyar Állami Operaház Zenekara és Énekkara. Az est karmestere Silló István. Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatója felidézte: Miklósa Erika pályájának felfutása olyan meredek volt, "hogy az ember csak pislogott", ez pedig azt is jelenti, hogy gyakorlatilag mind a 25 évet a legmagasabb szinten kellett töltenie, ami óriási koncentrációt igényelt.

Ráadásul Miklósa Erika "nem fogta magát vissza", a legnehezebb szerepeket énekelte, és bizonyságát adta annak, hogy vannak olyan énekművészek, akik hosszú ideig ugyanabban a hangmagasságban tudnak énekelni, mint pályájuk elején - fejtette ki. Ókovács Szilveszter szerint kevesek mögött áll ilyen énekesi pálya, amely ráadásul még nincs lezárva. Miklósa Erika először 1990-ben lépett színpadra a Magyar Állami Operaház történetének legfiatalabb szerződtetett művészeként. Két év múlva már élete első külföldi fellépését is abszolválta Brüsszelben, majd még ebben az évben Mannheimban megkapta Mozart Varázsfuvolájában Az éj királynője szerepét. Nemzetközi karrierje gyorsan ívelt felfelé, védjegye lett ez a figura, amellyel az összes jelentős színpadon fellépett Londontól Párizsig, Münchentől New Yorkig.

2004-től állandó fellépője a New York-i Metropolitannek, otthona mindemellett mindvégig Magyarország, így a budapesti Operaház és az Erkel Színház közönsége is láthatja, az idei évadban például a West Side Story Mariájaként énekelt egy sorozatot, márciusban a Hunyadi László Gara Máriájaként lép színpadra. Az Operaház nyári, szabadtéri bemutatójában a Traviata női főszerepében a hírhedt Violetta Valéryt alakítja - a nagyszabású produkciót június 24-én és 26-án láthatja a közönség a Margitszigeten.

PestiSracok facebook image


Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?