Pesti Srácok

Sean Penn interjúja vezette a hatóságokat a drogbáró nyomára

Sean Penn kétszeres Oscar-díjas amerikai színész titokban interjút készített a világ legkeresettebb drogbárójával, Joaquín Guzmánnal a rejtekhelyén, és ez hozzásegítette a mexikói hatóságokat a börtönből tavaly megszökött bűnöző újbóli elfogásához - közölte szombaton a mexikói bűnüldöző szervek egyik névtelenül nyilatkozó illetékese.

MTI

Az ABC News hírtelevízió jelentése szerint az amerikai hatóságok vizsgálatot indítottak Sean Penn ellen. Az El Chapo (Köpcös) ragadványnevén emlegetett drogbáróval készült interjú egyik részletét, illetve a színész és a rettegett bűnöző találkozását bizonyító fényképet szombaton közzétette a Rolling Stone című amerikai magazin. Az AP hírügynökség szerint az interjú tavaly októberben készült Durango mexikói szövetségi államban. Maga Penn azt mondja, hogy valahol a dzsungelben, számára ismeretlen helyén beszélt a Sinaloa drogkartell vezetőjével, és jelen volt Kate de Castillo mexikói színésznő is, aki megszervezte kettejük találkozóját.

A hollywoodi filmsztár azt mondja, hogy Guzmán filmet akart készíttetni saját életéről, és a produkció megszervezését Kate de Castillóra bízta, aki korábban nem leplezte azt, hogy rokonszenvezik a drogbáróval. Penn kapcsolatba lépett a mexikói színésznővel, és arra kérte, hogy hozzon össze számára interjút Guzmánnal. A hétórás interjú során sok mindenről szó esett, kezdve a bűnöző gyerekkorától egészen az amerikai politikához és a hollywoodi filmiparhoz fűződő viszonyáig.

PestiSracok facebook image

Guzmán korábban tagadta, hogy köze lenne kábítószer-kereskedelemhez, ezúttal azonban már kérkedett is vele. Azzal dicsekedet, hogy több amfetamint, kokaint és marihuánát forgalmaz, mint bárki a világon, és ehhez repülőgép- és tengeralattjáró-flotta, hajók és teherautók állnak a rendelkezésére. Guzmán részleteket árult el arról is, hogyan sikerült megszöknie tavaly júliusban egy 1,5 kilométeres alagúton át az ország legszigorúbban őrzött börtönéből. Azt mondta, hogy az alagút építéséhez a drogkartellje ehhez értő német mérnököket alkalmazott.

Az interjúról tájékoztató forrás szerint a hatóságok azért nem csaptak le Durango államban az interjú idején Guzmánra, mert ekkor két nő és egy gyerek volt vele, de nyomon tudták követni onnan a Sinaloa állambeli Los Mochisban lévő rejtekhelyére, ahol pénteken fogták el tengerészgyalogosok. Arely Gomez mexikói főállamügyész már szombaton elárulta, hogy részben azért tudták elkapni, mert filmet akart forgatni életéről, és ennek nyomán kapcsolatba lépett meg nem nevezett színésznőkkel és producerekkel, ami új szálat nyitott a nyomozásban. A Los Mochis-i rejtekhelyre ugyanakkor nem ennek nyomán, hanem a börtön alatti alagutat megépítő segítőinek egyikét követve jutottak el.

A drogbárót az Egyesült Államokban súlyos és különösen súlyos bűncselekmények elkövetésével vádolják, egyebek között bűnszövetkezet szervezésével, pénzmosással és szándékos emberölésekkel. Több száz évnyi büntetést kaphat, ha ezeket a vádakat rábizonyítják. A mexikói ügyészség szombaton bejelentette, hogy megkezdi a kiadatási eljárást.

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.