Pesti Srácok

Bihari: bemutató a Katona Sufniban 

Ma este mutatja be a Katona József Színház Ménes Attila Bihari című drámáját, Mészáros Béla főszereplésével a Sufniban. A rendező Máté Gábor 2013-ban egy rádióinterjúban hallott először Ménes Attila készülő darabjáról, melyet Tar Sándor író élete ihletett. Az előző rendszer - sorsokat meghatározó - beszervezési módszereivel foglalkozó mű azonnal felkeltette a rendező érdeklődését. Már akkor biztos volt, hogy a drámát némi átdolgozás után a Katona József Színházban állítják majd színpadra. Három évvel az együttműködés ötletének megszületése után most szombaton kerül sor a Bihari bemutatójára.

061.hu

A kádári titkosszolgálatoknak a művészeti életből is számos embert sikerült beszervezniük, és mindenkit más alapon zsaroltak meg, hogy elérjék, hogy együttműködjön a hatóságokkal. Ez a történet egy jelentős magyar írónak, Tar Sándornak a beszervezéséről szól és arról, hogy a szocializmus bukása után Tar ügynökmúltjának híre kipattant. A darabbeli figurába más, egyéb karaktereket is belesűrítettek, tehát nem csupán és nem kizárólag Tarról van szó, akadt számos más bukás is a közelmúltban, ami nagy figyelmet keltett.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.