katona józsef színház
Nem reagál a Katona József Színház arra a kérdésre, hogy ad-e újabb árkedvezményt a DK-nak
A Demokratikus Koalíció, vagyis Gyurcsány Ferenc pártjának tagjai november végéig vásárolhattak jelentős kedvezménnyel jegyet a fővárosi Katona József Színházban. A párttagkönyv akár 30 százalékos jegyárengedményt is jelentett. November 21. és 25. között 28 jegy kelt el DK-s kedvezménnyel. Az "akció" most lejárt, nem tudni azonban, hogy tervez-e a színház hasonló kedvezményeket, mert az ezzel kapcsolatos kérdésekre nem válaszolnak.A gyurcsányisták megint azt üzenték a normális embereknek, hogy el lehet innen menni – Karanténvlog
Ki ne ismerné Gyurcsány Ferenc elhíresült mondatát, amikor kijelentette, hogy ha valami nem tetszik, el lehet menni ebből az országból. Sokan meg is tették 2010 előtt, a katasztrofális és saját magyarjait kizsigerlő, minden szempontból büntető káoszkormányzás rengeteg embert tett földönfutóvá. A nagy sivalkodások ellenére nem az utóbbi években ürült ki hazánk, hanem 2010 előtt, de a Gyurcsány-szekta nemhogy nem tanult ebből, még büszke is az ámokfutására. A magát függetlennek, sőt, kivételesen objektívnak nevező cselédtévés, Kálmán Olga azóta Feri zsoldjában köpi az epét saját nemzete ellen, most pedig felszólította Orbán Viktort, hogy menjen el az országból, sőt, Brüsszelt ajánlották neki, szolidan kifelejtve, hogy az pont ő felségterületük, ahonnan a pénzt és az ukázokat tartják. A Karanténvlog emellett részletesen kibeszéli a Fővárosi Közgyűlés botrányos pillanatait is, hiszen a baloldal a Katona József Színház botrányát sem volt képes tisztességesen elismerni, Karácsony Gergely pedig bicskanyitogató nyegleséggel állt ki Perjés Gábor és Tordai Csaba mellett, akiket a legbecsületesebb munkatársainak nevezett, miután mindketten vastagon benne vannak az újabb elképesztő baloldali botrányban, és már házkutatást is tartottak náluk. Nézzétek meg videónkat!Skót duda – Londonban egy transzcsászárral bizonygatják, hogy az LMBTQ-nak igenis történelme van (VIDEÓ!)
Bár törölte a Facebook a PestiSrácok.hu közösségi oldalát, mi nem csüggedünk, továbbra is gyártjuk a tartalmakat, de azért az egészen elképesztő, hogy a balos gyűlöletkeltés ellen semmi kifogásuk – a többi között erről is szólt az e heti Skót duda, de kitértünk arra is, hogy egy londoni múzeum az érzékenyítés jegyében már egy római császárra is ráaggatta, hogy transznemű volt, ezért rá már csak az angolban jól ismert "she" személyes névmással hivatkoznak. Végül mi is beszéltünk a DK számára a Katona József Színház által biztosított kedvezményes jegyekről, amelyekre aligha lehetett szükségük a párttagoknak, bár a kultúra nem ártott volna nekik.Távozott egy vezető beosztású dolgozó a Katona József Színházból a DK-tagoknak járó kedvezmények miatt
Miután kiderült, hogy vizsgálat indult a Katona József színházban a DK-tagoknak felkínált kedvezmény miatt, a színház közleményt adott ki– szúrta ki a 444.hu.Mert mindig van lejjebb: Karácsony Gergely szerint Perjés Gábor és Tordai Csaba a legjobb és legbecsületesebb munkatársai – Fővárosi Közgyűlés
Van, amikor nehéz tagadni, hogy slamasztikában van az ember, a budapesti baloldalnál ez már jó néhány alkalommal előfordult. A kisemberek nagy barátai általában vastag bankókhoz köthető botrányok főszereplői, de ez nem állítja meg az aggódásukat a szegény sorsú emberek iránt, szavakban legalábbis. Amikor azonban bajba kerülnek, akkor nem vállalnak felelősséget, csak szajkózzák tovább a szép szavakat, a csillagot is letagadják az égről, sőt, sokszor még nekik áll feljebb. Az általában elérhetetlen, átlagemberek számára különösen elzárt világban élő budapesti baloldali politikusok a Fővárosi Közgyűlésben is menekülőre fogják a figurát, amikor kérdéseket teszünk fel nekik – néhány kivételtől eltekintve ez a november 29-i, szerdai közgyűlésen is így történt. Karácsony Gergely régi barátja és tanácsadója, Tordai Csaba a főváros jogi tanácsadója, aki már a Városháza-gate kirobbanásakor furcsa kontextusban került elő a botrányos hangfelvételekben. Most az 500 millió forintos "mikroadományok" ügyében is felmerült a neve, az adóhatóság ugyanis házkutatást tartott Tordainál, a gyanú szerint ugyanis nála hamisíthatták az adományokról szóló jegyzőkönyveket. A fővárosi baloldali politikusok azonban ezt nem tartják botrányosnak: Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes szerint nekik semmi tennivalójuk az ügyben, nem kívánják felfüggeszteni Tordai Csabát, szerintük kettéválasztható a Budapestért végzett munkája és az egyéb tevékenysége. Niedermüller Péter, a DK erzsébetvárosi polgármestere elmondta stábunknak, hogy szerinte nem ügy a Katona József Színház 30 százalékos kedvezménye a DK-tagoknak, Baranyi Krisztina pedig egyre agresszívebben sértegeti portálunkat, miközben egyetlen kínos kérdésre sem hajlandó válaszolni. Nézzétek meg videónkat a Fővárosi Közgyűlés újabb bohózatáról!Origo: akár bűncselekmény is lehet a DK-tagok kedvezményes színházjegyhez juttatása
Amint arról portálunk is beszámolt, hétfőn robbant a botrány, miszerint a kommunista időket idézve kedvezményesen juthattak színházjegyhez politikai alapon a Gyurcsány-párt tagjai a budapesti Katona József Színházban. Az ügyben ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász is megszólalt, aki szerint az ideológiai alapon juttatott kedvezmény akár bűncselekménynek is számíthat.Vidnyánszky Attila a Katona József Színház DK-s kedvezményeiről: nagyon rossz irány és megengedhetetlen
A Nemzeti Színház vezérigazgatója felháborodott azon, hogy a Katona József Színház kedvezményeket ad az előadásaira azoknak a nézőknek, akik a Demokratikus Koalíció tagjai. Vidnyánszky Attila szerint bicskanyitogató, amit a színház tett, ugyanis ilyen kedvezmények rászorulókat illetnek meg és nem párttagokat.DK-s rohamosztag a kultúrharcban? – Reagált a Katona József Színház a DK-sok kedvezményes jegye kapcsán
A kommunizmus alatt, a "helyes ideológiai nevelés" érdekében a párt tagjai ingyen, vagy hatalmas kedvezménnyel mehettek színházba, moziba, férhettek hozzá a kulturális élményekhez. Nos, valamilyen furcsa módon napjainkban valahogy ugyanazok és jogutódjaik osztogatnak kedvezményeket, ezúttal színházjegyre, Budapesten.Ajánljuk még