katona józsef színház
Megszavazta a kulturális törvénycsomagot az Országgyűlés
A parlament száztizenöt igen, ötvenhárom nem és három tartózkodó szavazattal jóváhagyta szerdán a kormány kulturális törvénycsomagját, amely állami, önkormányzati és közös fenntartású színházak létrejöttét teszi lehetővé. A hétfőn benyújtott, kivételes eljárásban tárgyalt jogszabály – a Nemzeti Kulturális Tanácsról, a kultúrstratégiai intézményekről, valamint egyes kulturális vonatkozású törvények módosításáról – meghatározza az egyes kulturális ágazatokban a kultúrstratégiai intézmények körét, és rögzíti, hogy a működésükhöz szükséges forrásokat a központi költségvetés biztosítja. Létrejön a Nemzeti Kulturális Tanács, amely szakmai alapot ad a kulturális ágazat stratégiai irányításához. A törvény kimondja, hogy a kulturális intézmény működtetéséért a fenntartó a felelős. Az állam által fenntartott színházak működtetéséhez szükséges forrásokat a központi költségvetés biztosítja, az önkormányzati fenntartásúak kiadásait az önkormányzat a saját költségvetéséből állja. Ordas hazugságokkal hergelik magukat a ma esti kultúrtüntire a művészet szabadságáért rettegők
Benyújtotta a kormány az Országgyűlésnek a Nemzeti Kulturális Tanácsról, a kultúrstratégiai intézményekről, valamint az egyes kulturális vonatkozású törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot – tudta meg a PestiSrácok.hu. A kabinet álláspontja szerint a kultúra növekvő költségvetési támogatása lehetővé teszi az ágazat legfontosabb intézményei számára a hosszútávú, kiegyensúlyozott tervezést, ezért a törvény értelmében a Kormány a kultúrstratégiai intézményekkel öt évre szóló pénzügyi megállapodást köt. Az intézmények vezetőiből és a Magyar Művészeti Akadémia elnökéből álló Nemzeti Kulturális Tanács feladata a hosszútávú kultúrstratégia kidolgozása, a kultúrát érintő koncepcionális elképzelések és törvényjavaslatok véleményezése. Mint arról portálunk is beszámolt, hétfő estére tüntetést szerveztek a művészet szabadságáért rettegők, akiknek nem az a bajuk, hogy a Katona József Színházban szexuális visszaéléseket követett el ikonjuk, Gothár Péter, hanem az, hogy mindez napvilágra került. Hat esztendeje ugyanez a kör gerjesztett hazugságra épített kampányt azzal, hogy a kormány több százezer forinttal stafírozta ki a Kárpátia zenekart, majd kiderült, hogy az együttes valójában a saját, korábban önként visszatartott jogdíjait kapta vissza. A helyzet ma is hasonló: a kormány világos érvelését szándékosan magyarázzák félre a maoista belpesti kultúrharcosok, így az esti demonstrációjuk sem tekinthető másnak, mint vegytiszta balliberális politikai állásfoglalásnak, Karácsonnyal és Gyurcsánnyal súlyosítva. Karácsony is kiáll és tüntire hív, de a Gothár-ügyről kussol
A kádári diktatúrához hasonlította a kormány a kultúra finanszírozásának területén bejelentett változtatási szándékát több ismert előadó, akik szerint a Gothár Péterhez köthető, a Katona József Színházban elkövetett szexuális zaklatás, illetve annak elsumákolása az rendben van, de az, hogy mindezt nem akarja pénzelni az állam, az már maga az önkényuralom. A társulat tagjai által gründolt hétfői közösségi rettegéshez a főpolgármesteri feladataival kevesebbet, a kormányellenes megmozdulásokkal viszont lényegesen többet foglalkozó Karácsony Gergely is csatlakozott, és ha már odamegy, beszédet is mond, mi több, ő lesz a főszónok. Nem kapnak állami támogatást a "Gothár-féle zaklatószínházak" (Frissítve)
A Gothár-botrány váltotta ki a kormány reakcióját – olvasható a Magyar Nemzet pénteki számában. A lap információi szerint konkrétan a Katona József Színházban kialakult állapotok miatt készül megváltoztatni a kormány a kultúra finanszírozásának eddigi gyakorlatát. Úgy tudják, kormányzati körökben megdöbbentőnek tartják azt a cinizmust, amivel a színház és a főváros vezetése a Gothár Péter zaklatási ügye nyomán kirobbant botrányt kezelni próbálta, és nem kívánják fenntartani azt a helyzetet, hogy a magyar kormány minden tényleges ráhatás nélkül finanszírozzon olyan intézményt vagy intézményeket, amelyekben hosszú ideje bűncselekmények történnek, amelyeket nemcsak, hogy eltitkolnak, hanem az alkalmazottakkal még külön titoktartási szerződést is aláíratnak az ügyben. Ennek megfelelően Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a Facebookon jelentette be, hogy az állam nem támogathatja tovább a Gothár-féle zaklatószínházak működését.