Pesti Srácok

Keményen kiosztotta a DK-t és a "független művészeket" a Katona József Színház jegybotrányba keveredett igazgatója

null

A fővárosi Katona József Színház ügyvezető igazgatója tiszta vizet öntött a pohárba a DK kedvezményes jegyügyével kapcsolatban, ami lényegében annyit takar, hogy ő nem tudott semmiről, ott sem volt, de nem is lett volna ekkora ügy belőle, ha Gyurcsányék nem úgy állítják be, hogy micsoda privilégium párttagnak lenni. Máté Gábor elmondása szerint a kommunikációjukat a kapkodás jellemezte, de ő egyik pártpolitikai oldalon sem áll, csupán szemlélődő.

Nagy port kavart nemrégiben, hogy a Katona József Színház kedvezményt adott a DK tagoknak a jegyekre, majd elkezdődött a mutogatás, hogy ez kinek a hibája, mi is történt pontosan. A színház vezetője, Máté Gábor most egy interjúban tisztázta a helyzetet. Elmondása szerint azok vettek részt a közlemény megírásában nagyrészt, akik a "hibát" elkövették. Úgy fogalmazott: ő erről csak később értesült, kapkodás volt és kommunikációs hiba. Ugyanakkor állítólag a színház alapvetése, hogy nem tartoznak pártokhoz, nem támogatják egyik politikai oldalt sem, és érthetetlen, hogy azok, akik a kedvezményt megadták, ezzel nem voltak tisztában. Máté Gábor a bizonyítvány magyarázása közben megemlítette, hogy soha nem fordult még ilyen elő, de nem is lett volna ekkora ügy belőle, ha a DK nem úgy fogja fel a kedvezményt – és kommunikálja –, mint egy privilégiumot, és nem azt kommunikálja, hogy milyen jó párttagnak lenni.

A DK is 70–80 százalékos kedvezményeket kapott, és ezeknek a nagy kedvezményeknek az oka Máté Gábor elmondása szerint az volt, hogy megállt novemberben a jegyeladás és pánikoltak, hogy mi lesz. Ekkor jött a remek ötlet, hogy kiket is lehetne megszólítani... A fegyelmi következmény, amit az eset után indított a színház, azért történt, mert Máté Gábor erről a pártjegyrendszerről nem is tudott.

Nincs kapcsolata az igazgatónak a DK-val

PestiSracok facebook image

Bár a DK szeretné összegyurcsányozni Máté Gábort, a színházigazgató azt állítja, hogy semmilyen kapcsolatban nem áll velük. Pedig Gy. Németh Erzsébet a "zaklatószínház" ügyében kiállt Máté Gábor mellett, Gyurcsány meg még 2019-ben hírlevélben népszerűsítette a kormányellenes színházi tüntetését a Katonának. Máté Gábor szerint a sajtó hazugságokat állított róla a mostani ügyben és gondolkodott peren is, de inkább nyugalmat akar.

Nem mond le

A jegyügy után gondolkodott azon, hogy jogosan kérik-e, hogy mondjon le, de végül arra jutott, hogy nem, így marad a poszton. Szerinte ez a munkatársáról szól és nem róla, nem ő hibázott. (Azért az azért mégis furcsa, hogy egy színházigazgató nem tudja, hogy mi történik a színházában – a szerk.) Ugyanakkor megbocsáthatatlannak tartja, hogy a munkatársai ezt csinálták a háta mögött, hiszen ebből kampánytéma is lehet, miszerint a főváros és Gyurcsány irányítja a színházat.

A politikától azonban távol akarják magukat tartani, annak ellenére, hogy színészeik között van Nagy Ervin, Fullajtár Andrea és Székely Kriszta is, akik igencsak hangot adtak a kormányellenes nézeteiknek, de Máté szerint ez az ő magánügyük. Az igazgató saját magát pártfüggetlennek mondja, és azt vallja általában, hogy mindenfajta hatalommal szemben kritikus. Majd kitért arra, hogy a "hírgyárak" tehetnek mindenről; róluk is csinálna egy színdarabot, ahogyan törik a fejüket a botrányon.

Nem utasíthatta vissza a minisztert

Csák János kulturális és innovációs miniszterrel a színházak támogatásáról elment tárgyalni Máté Gábor is, amit azért tett, mert szerinte ez visszautasíthatatlan. A miniszter elmondta, hogy mennyit szánnak a színházakra, mik a tervek, majd egy kerekasztal-beszélgetés kezdődött, amit az igazgató nem értett, mert az ő fenntartója nem az állam, hanem a főváros. Kiemelete ugyanakkor:

Nem ért viszont egyet azzal, hogy megfojtják a függetlenséget. A szakma ugyanis nem tud minden művészt, alkotót alkalmazni, nincs helyük a kőszínházakban,

Ugyanakkor ők nem feltétlen kormányellenesek, de mivel elégedetlenek azzal, hogy ellehetetlenítik őket, belesodródtak egy ellenzéki szerepbe Máté szerint.

A Katona sorsára kitérve Máté Gábor azon a véleményen van, hogy attól függ, hogyan tovább, hogy milyen vezetése lesz a fővárosnak. Hogy az ő esetleges utódja ki lehet, nem tudja, de reméli, hogy a színházon belül találják meg a jövő vezetőjét.

Forrás: Index

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.