Pesti Srácok

A cserdiek jóságos cigány lecsóval és savanyúsággal jótékonykodnak

A hetven százalékában cigányok lakta Baranya megyei falu polgármesterének céljai és következetessége jóvoltából lett országszerte ismert. Bogdán László roma származású polgármestert 2006 óta tölti be a faluvezetői tisztet, s azóta„gatyába rázta” a települést. Azóta a falu szinte teljesen megújult. Parkosítottak, játszóteret építettek, a házak többségét felújították, megszüntették a bűnözést és a munkanélküliséget. A termékeny talajnak köszönhetően felvirágoztatták a helyi zöldség- és növénytermesztést, és ma már saját márkájú termékekkel is büszkélkedhetnek.

Sokszinuvidek.24.hu

Látszólag csend honol a faluban, mintha nem történne semmi. Pedig nem így van. A település Facebook-oldalán a napokban arról tájékoztatta a „rajongókat” Bogdán László, hogy az események bizony pörögnek. Mint írta, elkészült savanyító üzemük tervrajza, és hamarosan kezdődik az építkezés. A polgármester azt is örömmel közölte, hogy HAACP tervük is készen van, termékeik logó terveivel pedig még mindig küzdenek, mert keresik a legjobbat. Ami talán a legfontosabb: a LASIPE és ROMBURGER szavakat -melyek készítményeik márkanavei – levédették.

PestiSracok facebook image

A LASIPE (ami jóságot jelent) a cserdiek saját terményeiből készített termék. A cigány lecsó csak az egyik ilyen, hisz emellett lekvárt, savanyúságot fadobozos krumplit, fokhagymát, cserdi kolbászt is rejt az új márkanév.

Fotó: Facebook/Cserdi

Fotó: Facebook/Cserdi

A cserdiek a jótékonyságból is kiveszik részüket. Terményeiket, készítményeiket számos alkalommal osztották szét rászorulók között. A közelmúltban Budapesten, az erzsébetvárosi Szimpla Kert Háztáji Piacon a Budapest Bike Maffia közreműködésével– akik jó kapcsolatot ápolnak Cserdivel – cigány lecsót kóstolhattak az érdeklődők. A cserdiek felajánlásával készült cigány lecsó mellé – mely alapvetően vega étel – a húsevőknek kolbászt sütöttek, a teljes menü érdekében pedig bundás almát kínáltak desszertnek. Az adomány összeg összesen 76.120 Ft lett, melyet rászoruló családok élelmezésére fordítanak.

A piacon Cserdi önkéntesei főztek, sütöttek, osztottak, dolgoztak. A Budapest Bike Maffia a jövőben a LASIPE termékek népszerűsítésében további szerepet vállal, mert vallják: „Az utunk egy, segítsünk ahol tudunk.”

A 061.hu korábban a cserdiek egyik jótékonysági akcióján járt, amikor négy tonna zöldséget hoztak a hetedik kerületi szűkölködőknek.

Cigány lecsó recept

Mivel a cserdi „Copyright”, íme egy eredeti recept, biztosan hasonlít a „védjegyesre. Hozzávalók: 20 dkg húsos szalonna, 3-4 nagy fej hagyma, 2 kg zöldpaprika, 40 dkg paradicsom, 2-3 szem krumpli, 2-3 ek pirospaprika, 2-3 csöves erős paprika, só. Elkészítése: a paprikákat karikákra, a paradicsomokat négyfelé-hatfelé vágjuk, a krumplit meghámozzuk és felkarikázzuk (ez kellőképpen sűríti a lecsót). A szalonnákat kiolvasztjuk, majd aranysárgára pirítjuk rajta az apró kockára vágott hagymát. Megszórjuk édes pirospaprikával, majd rátesszük a paprikát és a paradicsomot, illetve a krumplit. Sózzuk, és lefedve puhára pároljuk. Ízlés szerint erős paprikával ízesítjük. Friss, puha kenyérrel tálaljuk.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.