Pesti Srácok

Elhunyt Psota Irén, a Nemzet Színésze

Elhunyt Psota Irén, a Nemzet Színésze

A Madách Színház mély megrendüléssel tudatja, hogy elhunyt Psota Irén, a Madách Színház művésze, a Nemzet Színésze, kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Psota Irén 86 éves korában, 2016. február 25-én, hosszan tartó betegség után, szívelégtelenség következtében, álmában hunyt el. Psota Irént a Madách Színház saját halottjának tekinti, temetéséről később történik intézkedés.

061.hu

Psota Irén gyermekkorától színésznek készült, 1952-ben végzett a Színművészeti Főiskolán és rögtön a Madách Színházba szerződött. Játszótársai olyan legendás művészek voltak, mint Tolnay Klári, Kiss Manyi, Pécsi Sándor, Márkus László, Mensáros László és Gábor Miklós, később Almási Éva, Huszti Péter és Szerednyey Béla. 1980-90-ig a Népszínház, majd a Nemzeti Színház művésze volt, 1990-ben visszatért a Madách Színházba, amelynek visszavonulásáig tagja maradt.

Egyedi orgánummal és megjelenéssel klasszikus és kortárs drámák, vígjátékok és musicalek főszerepeinek tucatjait játszotta el hosszú és tartalmas pályafutása során. A Színházi Adattár szerint 127 színházi bemutató fűződik a nevéhez, hatvannál több filmben és számtalan tévéjátékban játszott, három nagylemeze jelent meg.

Utolsó színházi munkája a Psota, Psota, Psota! című önálló estje volt a Madách Színházban. A 80. születésnapja után, 2009. április 11-én, szombaton este játszott utoljára, aznap vonult vissza a színpadtól. Psota Irénnel a Madách Színház és a Magyar Színháztörténet legendás színésznője távozott. Három könyvet is írt, az utolsó, 2008-ban megjelent művének címe: Csak a halálom előtt olvasható el, de siess!

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.