Pesti Srácok

Hollywood az Iszlám Állam ellen

John Kerry külügyminiszter az amerikai filmipar fővárosában, Hollywoodban arról egyeztetett a legnagyobb filmstúdiók vezetőivel, hogy a filmesek hogyan vehetnének részt az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni küzdelemben.

MTI

John Kerry a Universal Stúdió székházában a legnagyobb hollywoodi stúdiók vezetőivel tanácskozott. Erről ő maga tett közzé információkat mikroblogjában. A jelentős filmgyártók közül jelen voltak a Universal mellett a Warner Brothers, a Dreamworks, a 20th Century Fox, a Walt Disney és az NBC vezetői. A Universal elnöke szervezte találkozón ugyan szó esett a filmek és a televíziós showműsorok globális forgalmazásának kérdéseiről, az egyeztetés igazi, politikai jelentőségét az adta, hogy Kerry felvetette: a filmipar a maga eszközeivel részt vehetne az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni küzdelemben - mondta el az egyik jelenlévő a Variety online filmes magazinnak.

Az amerikai külügyminiszter és a filmes vezetők arról "ötleteltek", hogyan lehetne bevonni a küzdelembe az Iszlám Állam által fenyegetett térségekben élőket oly módon, hogy ők is mondják el történeteiket. Ezzel ugyanis - a résztvevők reményei szerint - talán ellensúlyozni lehetne a terrorszervezet által terjesztett narratívákat - tette hozzá.
Hollywood és a (mindenkori) amerikai kormányzat együttműködése nem újdonság. Kathryn Bigelow 2012-ben készült filmje, a Zero Dark Thirty - A Bin Laden-hajsza például a Fehér Házzal, a védelmi minisztériummal és a CIA-vel együttműködésben készült, az adatokat, tényeket az illetékes amerikai hatóságok adták meg a rendezőnőnek.

PestiSracok facebook image

A Központi Hírszerző Ügynökséggel (CIA) történt együttműködése miatt a hírszerzésnél még vizsgálat is indult. Seymour Hersh, az amerikai oknyomozó újságírás legtekintélyesebb alakja például azt írta az ellentmondásos és vitákat kiváltó filmről, hogy "előbb kapjuk meg a történelem mítoszát, mint magukat a történelmi tényeket".

Ajánljuk még

Kirúgták a Károliról a fideszeseket patkányozó egyetemi oktatót

Magyar ugar 2021 június 4.
A mai napon azonnali hatállyal megszüntette a munkaviszonyát a Károli Gáspár Református Egyetem Klein Tamás docensnek, az infokommunikációs tanszék helyettes vezetőjének – tájékoztatta portálunkat az egyetem kommunikációs igazgatósága. Ő az az oktató, akiről a PestiSrácok.hu kedden megírta: tanóráin politikai agitálást folytatott, és félreérthetetlenül lepatkányozta a Fideszt, a fideszeseket.