Pesti Srácok

Lemondott az Operaház fő-zeneigazgatója

Halász Péter 2013 augusztusa óta töltötte be a posztot. A Fidelio úgy tudja, a karmester szakmai okokból távozik, Ókovács Szilveszter szerint viszont személyes okok vezettek a fő-zeneigazgató távozásához.

Fidelio.hu

Lemondott a Magyar Állami Operaház fő-zeneigazgatója, Halász Péter adta hírül a nol.hu február 22-én. A karmester megerősítette a lapnak a hírt, de nem kommentálta. Azokat a karmesteri munkákat, amelyekre már leszerződött, elvégzi, köztük a közelgő március 6-i Wagner: A walkür bemutatót M. Tóth Géza rendezésében.

PestiSracok facebook image

Információk szerint szakmai okok állnak a lemondás hátterében, többek között az, hogy leváltották Simon Bélát, a zenekar igazgatóját anélkül, hogy egyeztettek volna erről Halász Péterrel. – írja a lap.

Az ügyben a Fidelio megkereste az Operaházat. Ókovács Szilveszter főigazgató elmondta: Halász Péter február 1-jén adta be felmondását, a felmondási idő egy hónap. Ókovács szerint Halász személyes okból mondott fel, így ezt ő nem is kívánta kommentálni. Halász megtartja karmesteri megbízását, ami 2018-ban jár le. Arról, hogy Halász Péter utódja Kocsár Balázs, az Operaház állandó karmestere lesz Ókovács Szilveszter azt mondta: több magyar karmestert is felterjesztett a posztra Balog Zoltán miniszternek.

A korábbi fő-zeneigazgatók közül többen is lemondással távoztak a pozícióról, így Héja Domonkos, Győriványi Ráth György és Fischer Ádám is.

Az Operaház időközben az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint: "az okok nem a nyilvánosságra tartoznak."

Vezető kép: Fidelo.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.