Pesti Srácok

Umberto Eco még halála előtt bólintott rá utolsó műve megjelenésére

A tervezett májusi kiadás helyett, már péntektől az olasz könyvesboltokban lesz Umberto Eco utolsó könyve. A nyolcvannégy éves korában elhunyt olasz író-filozófus búcsúztatását kedden tartják Milánóban.

MTI

A RAI olasz közszolgálati rádió-televízió egyenesben közvetíti Umberto Eco temetési szertartását, amely mindenki előtt nyitott lesz. A család, Umberto Eco felesége, Renate Ramge német akadémikus és író, közös leányuk, valamint fiuk akarata szerint a rövid és egyszerű búcsúztatás helyszíne Milánóban a Sforza-kastély udvara lesz. Nem egyházi szertartással vesznek búcsút tőle, mások között Umberto Eco barátai emlékeznek meg a péntek este elhunyt íróról. Milánó városi múzeumai déltől bezárnak a gyász jeleként.

PestiSracok facebook image

Ezzel egy időben Elisabetta Sgarbi az Ecóval közösen alapított La Nave di Teseo (Teseus hajója) nevű könyvkiadó vezetője bejelentette, hogy a héten megjelenik az író legutolsó műve. A Pape Satan Aleppe című, mintegy ötszáz oldalas könyv Umberto Eco 2000-től megjelent közéleti és kulturális írásait gyűjti össze, köztük azokat, amelyeket Minerva levelei címmel Eco a l’Espresso hetilap utolsó oldalán jelentetett meg.

Elisabetta Sgarbi elmondta, hogy Umberto Eco halála előtt néhány nappal bólintott rá a könyv megjelenésére, amelynek publikálását eredetileg májusra tervezték. Umberto Eco, Elisabetta Sgarbi és más olasz írók tavaly alapították az új olasz kiadót a Berlusconi-család birtokolta és az olasz értelmiség egy része szerint az olasz könyvkiadást uraló Mondadori-Rcs kiadói csoporttal szemben. Umberto Eco kétmillió euróval finanszírozta az új kiadót.

A Pape Satan Aleppe cím Dante Alighieri Isteni színjátékát idézi. A Pokol hetedik énekének első sorában az alvilági isten Pluto “Pape Satan, pape Satan, aleppe” szavakkal fogadja Dantét és Vergiliust. A sor értelmezése vitatott.

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.