Pesti Srácok

Fehér Szarvas a Duna Palotában

2016. március 31-én, a Duna Palotában (1051 Bp., Zrínyi utca 5.) mutatják be Andrási Attila Fehér Szarvas című színpadi művét, ami Zilahy Lajos azonos című munkája alapján készült.

061.hu

A produkciót így jellemzi a színház közleménye:„Témája azon sorsok lendületes ütközése, amelyek - a múlt század húszas éveiben a Kárpát-medencében, a trianoni kataklizmát követő felfordulás és a csonka nemzetállam konszolidációja idején - lentről foggal, körömmel törnek utat maguknak felfelé, fentről bénultan zuhannak. Közben az elcsatolt területekről menekül a magyarság meghatározó rétege, kialakulóban a bethleni konszolidált kapitalizmus, Sopron körül önkéntesek harcolnak, a király visszatér, majd Budaörsnél megáll. A világ, amely volt, végleg letűnik. Egy házasság, melyen átgázol a történelem.

PestiSracok facebook image

Egy szépasszony, aki könnyed lábbal táncol az érte epekedő urak gyűrűjében. Történik a múlt század második évtizedének elején, utolsó koronázott Királyunk két hazatérési kísérlete között, Erdélyben és a Székesfővárosban. Háttérben az elszakított magyarság vesszőfutásának kezdete jogfosztottságának első napjaiban, valamint a Székesfőváros megfeszítettsége Királya és Kormányzója között. Előtérben az összeomlás körhintája, amely véletlenszerűen taszít méltót a sárba, és repíti az alantast akár magas méltóságra.”

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.