Pesti Srácok

Két hét múlva indul a tavaszi kulturális seregszemle

Ramón Vargas, Martin Haselböck, Rost Andrea, Wayne Shorter, Jeff Mills, Sarah McKenzie, a Mihajlovszkij Balett, Robert Glasper, Cheikh Lô, a milánói Scala zenekara, kínai szuperprodukciók - világszerte ünnepelt művészek és együttesek, ősbemutatók, Magyarországra először érkező társulatok. 17 tavaszi nap, amikor több mint 60 helyszínen közel 150 program várja az érdeklődőket. Az eseménysorozat kulisszatitkairól beszélgettek a szervezők és a fesztiválon közreműködő művészek március 24-én a Müpában egy rendhagyó sajtótalálkozó keretében.

061.hu

A három éve közös szervezésben - Müpa és Budapesti Fesztivál és Turisztikai Központ - megvalósuló sorozat három fontos súlyponti témát tár a közönség elé: az idén már hagyományosnak mondható Liszt-fókuszt, idén megemlékeznek Bartók Béla születésének 135. évfordulójáról és a fesztivál külföldi kitekintését erősíti Kína kultúrájának bemutatása. Társfesztiválként a Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozó április 11. és 24. között csatlakozik a BTF-hez.

PestiSracok facebook image

Liszt kimeríthetetlen életművéből idén igazán gazdag választékot kap az érdeklődő, nemcsak ismert zongoraművei, hanem romantikus költemények által inspirált dalaiból csendül fel egy válogatás. „Liszt hatalmas életművének csak kisebb hányadát ismerik még a zenerajongók is” – jegyezte meg a Martin Haselböck, aki a Krisztus című művét vezényli a Staatskappelle Weimar élén. Az ausztriai Raidingban, a zeneszerző szülőfalujában működő fesztivál rezidens karmestere elmondta, hogy az alkotó az oratórium műfaját is magasabb szintre emelte; hihetetlen drámaisággal szólalnak meg a zenekari számok, a kórustételek, a szólisták, úgy bánik a formákkal mintha „multimédiás” darabot hozna létre, úgy „vágja” a részleteket, mintha egy filmen dolgozna. Az együttes elődje mutatta be egykor a kompozíciót a másik fontos Liszt-városban, Weimarban.

Vincze Balázs koreográfus állítja színpadra Dubrovay László Faust az elkárhozott című táncjátékát. A zeneszerzőt ugyancsak Liszt ihlette, amikor először megfogalmazta kompozícióját, amely hosszú évekig az íróasztalában pihent. A fesztivál teremti meg ősbemutató lehetőségét a Pécsi Balett művészeivel. A társulat vezetője, a mű koreográfusa elmondta, a maga egyéniségére formálja át a librettót. Így az egyetemes kérdésen túl, hogy mi fontos az ember életében, személyes érzéseit, életszemléletét is beleszövi a műbe, megrajzolja Mefisztó alakjának groteszk voltát.

A Franciaországban élő Gadó Gábor világhírű gitárművész estjén hangzások és korosztályok találkozását élheti át a közönség, a fiatalokból álló Classicus Ensemble-lal lép fel a koncert első részében. A második felében triója játszik: Gadó társaságában a műfaj két óriása: Sébastien Boisseau nagybőgős és Will Guthrie dobvirtuóz.

Budapest igazi fesztiválhangulatot áraszt e 17 nap alatt, több izgalmas szabadtéri program várja az érdeklődőket, a pesti Belvárosból induló fesztiválnyitó Promenád 9-én délelőtt az Andrássy utat népesíti be és a Hősök terén teljesedik ki. A zárónapon az ország legjobb kórusai adnak Bartók Béla kórusműveiből hangversenyt a Zeneakadémia nagytermében, de a koncert előtt közös éneklésre szólítják a járókelőket a Liszt Ferenc téren. A Fischer Annie-ösztöndíjas fiatal tehetségek két koncerten is számot adnak eredményeikről. A képzőművészek 60 helyszínen mutatják be friss alkotásaikat a Budapest ArtWeek keretében.

A fesztivál programkínálatáról naprakész információk találhatók a www.btf.hu oldalon.


Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.