Pesti Srácok

Megjelent Ferenc pápa gyerekeknek írt könyve

Tizenegy országban, köztük Magyarországon is megjelent - közel egy időben - az a könyv, amely Ferenc pápa válaszait tartalmazza gyerekek hozzá írt kérdéseire.

MTI

A Kedves Ferenc pápa! című, rendhagyó interjúkötet ötlete az amerikai Loyola Press kiadó munkatársaitól származik, akik összegyűjtötték és továbbították a pápának a világ legkülönbözőbb részein jezsuita intézményekben élő vagy tanuló gyerekek leveleit - mondta el Bartók Tibor, a könyvet magyarul megjelentető Jezsuita Kiadó főszerkesztője. A 259 levél a világ 26 országból 14 nyelven érkezett a legkülönbözőbb életkörülmények, jezsuita iskolák, kollégiumok falai vagy éppen menekülttáborok kerítései között élő, különböző korú gyerekektől. A leveleket Antonio Spadaro jezsuita szerzetes, a La Civilta Cattolica folyóirat főszerkesztője vitte el Ferenc pápának, aki a gyerekek leveleit olvasgatva állítólag így reagált: "Ezek ám a kemény kérdések!".

A most megjelent kötetbe végül harminc kérdés - a hozzájuk tartozó rajzokkal - és Ferenc pápa ezekre adott harminc válasza került be. Bartók Tibor kitért arra, hogy az olyan gyerekesnek tűnő vagy személyes kérdések mellett, mint például hogy szeretett-e Ferenc pápa táncolni, vagy hogy miért olyan hosszú a sapkája, nagyon komoly kérdéseket is feltettek a gyerekek. Példaként emelte ki egy Fülöp-szigeteki kislány levelét, aki arra volt kíváncsi, hogy miért veszekednek a szülei.

Hozzátette, hogy nehéz, a hitre vonatkozó problémák is előkerülnek a könyvben: egy tízéves szingapúri kisfiú például azt szeretné megérteni, "miért teremtett meg bennünket Isten, ha tudta, hogy bűnt fogunk elkövetni ellene". A gyerekeket valóban izgatják az olyan kérdések, hogy miért van éhezés, erőszak vagy háború, Ferenc pápa pedig igyekszik nagyon őszintén és reálisan válaszolni, a "kisgyerekek nagy kérdéseire" - fogalmazott Bartók Tibor.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.