Pesti Srácok

Élő közösségekből álló egyház néz vissza ránk

Ferenc pápa apostoli buzdításából olyan egyház néz vissza ránk, amely élő közösségekből áll - mondta Erdő Péter bíboros az Amoris laetitia (A szeretet öröme) kezdetű dokumentumról, amelyet pénteken mutattak be a Vatikánban.

MTI

A több mint kétszázhatvan oldalas dokumentum a Vatikánban 2014 októberében tartott rendkívüli és a 2015 októberében rendezett rendes püspöki szinódus zárójelentéseinek összefoglalását és ezek egyházfői kiegészítését tartalmazza. A dokumentum - miként azt a bevezető kifejezetten említi is - az egyensúlykeresésre törekszik, és igyekszik elkerülni a szélsőséges interpretációk lehetőségét. Ugyanakkor arról is beszél, hogy miközben nagyon fontos az egyház hitének és fegyelmének egysége, ezt a hagyományt a különböző helyi körülményeknek, kultúráknak megfelelően kell értelmezni és alkalmazni.

PestiSracok facebook image

Nem arról van tehát szó, hogy valamiféle külső nyomásnak vagy igénynek akarna megfelelni az egyház, hanem a "saját örökségünket és a kinyilatkoztató Isten szavát akarjuk alkalmazni az élet különböző helyzeteire". Ez kétségtelenül szándéka volt a két szinódusnak és a szentatyának is - emelte ki. A dokumentumban gyakran szereplő két fogalom, a "kísérés" és az "integrálás" nagyon világosan rámutat a közösségek fontosságára - mondta. Utóbbi feltételezi a közösséget, amelybe integrálni lehet. Olyan közösségekre van szükség, amelyek az élet minden területén képesek a hitnek megfelelően cselekedni, képesek segíteni, kísérni a tagjaikat, de van kisugárzásuk a világ felé is.

Ezek a csoportok fel tudják készíteni a fiatal párokat a házasságra, a házassági nehézségek leküzdésében segíteni tudják őket, de képesek befogadni és erősíteni azokat is, akiknek a "házassági állapotuk rendezetlen vagy rendezhetetlen" - fogalmazott a bíboros, aki mindkét szinóduson főrelátorként vett részt. (A főrelátor a szinóduson a témákat felvezető és az azokat összegző feladatokat látja el.) Szemben Ferenc pápa korábbi, Evangelii gaudium kezdetű buzdításával - ez a dokumentum saját műfajmegjelölése szerint is "szinódus utáni apostoli buzdítás". Kimondott szándéka tehát, hogy összefoglalja a két szinódus munkáját, és "mintegy a világegyházból érkező meglátások, tapasztalatok összegzése legyen". Már Ferenc pápa 2015 szeptemberében megjelent Mitis iudex kezdetű motu propriója - saját kezdeményezésű törvénye - kijelölt konkrét feladatokat. Az egyik a tanácsadás és a segítségnyújtás a házassági krízisben lévőknek, a másik a polgárilag elváltak és újraházasodottak kísérése, illetve az egyházi házasság érvényességének felülvizsgálata, ha valószínűsíthető, hogy érvénytelen - ismertette Erdő Péter.

Ehhez ki kell építeni egy tanácsadó szolgálatot, emellett pedig szükséges az informális, a családközösségek szintjén megjelenő segítség is. Ez utóbbi nagyon fontos munka: lelkiségi mozgalmak és különböző találkozási fórumok szintjén kell ezeknek a közösségeknek buzdítást és útmutatást adni, hogy teljesíthessék e küldetésüket. Ahol pedig még nincsenek ilyen közösségek, ott kezdeményezni és segíteni kell a kialakulásukat - tette hozzá a bíboros.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.