Pesti Srácok

Pályázat Erdogant sértegető versekre

Pályázatot írt ki a The Spectator című konzervatív brit folyóirat olyan versekre, amelyek a lehető legdurvábban sértegetik Recep Tayyip Erdogan török államfőt.

MTI

A hetilap vezető publicistája, Douglas Murray, a liberális demokrácia eszméinek globális terjesztése céljával alakult londoni szellemi műhely, a Henry Jackson Society igazgatóhelyettese közölte: a The Spectator az akciót tiltakozásnak szánja amiatt, hogy a német kormány Erdogan nyomásának engedve lehetővé tette büntetőeljárás megindítását a ZDF Neo köztelevízió műsorvezetője, Jan Böhmermann ellen.

Böhmermann a tévéállomás egyik szatirikus műsorában a minap felolvasta egyik versét, amely a török elnököt válogatott durvaságokkal illeti. A The Spectator kommentátora a verspályázatot meghirdető vezércikkében közölte: jóllehet Angela Merkel német kancellár úgy tesz, mintha liberális cselekedet lenne egy német humorista németországi perbe fogása egy külföldi despota megsértése miatt, valójában azonban "semmi sem lehetne illiberálisabb, sőt antiliberálisabb" annak puszta lehetőségénél, hogy valakit bíróság elé citáljanak, mert durvaságokkal illeti Erdogant.

Douglas Murray szerint ebben a helyzetben szinte mindegy is, hogy a bíróság Böhmermannt bűnösnek vagy ártatlannak mondja ki; a tény, hogy egy ilyen per lehetősége egyáltalán felmerülhetett, mutatja, hogy Németország a török elnök alávetett tartományává kezd válni. Murray szerint a verspályázat előnyben részesített műfaja a limerick, vagyis az ötsoros angol versforma, mivel bármiféle olyan sértés, amely "egyáltalán szóra érdemes", általában belefér "e gyönyörű, finom versforma" öt sorába.

A The Spectator publicistája hangsúlyozza: a versenypályázat kifejezetten olyan költeményekre szól, amelyek "a lehető legmocskosabb, legsértőbb" nyelvezettel támadják Erdogant. Murray közölte, hogy nem talált szponzorokat a pályázók díjazására, így eredetileg pénzdíj nélkül hirdette meg a versversenyt, ám a magazin egyik olvasója felajánlott ezer fontot (390 ezer forintot) a legjobbnak ítélt limerick szerzőjének.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.