Pesti Srácok

Szabó Balázs Bandája nyitja a Budapest Parkot

Nagyszabású koncertre készül április 28-án Szabó Balázs Bandája: ők nyitják a főváros legnagyobb szabadtéri szórakozóhelye, a Budapest Park idei programját. A koncert jelentőségét tovább emeli, hogy a multiinstrumentalista muzsikus és zenekara csaknem félév kihagyás után ezen a napon lép fel először Budapesten, a különleges alkalomra pedig több meglepetéssel is készülnek.

MTI

A koncert egyik vendége Sárik Péter jazz-zongorista lesz, illetve két év után először kerül a koncertműsorukba új, korábban nem játszott dal. A magyar népzenét a könnyűzene különböző válfajaival és gyakran klasszikus zenei hangszereléssel ötvöző csapatot egy különleges vendég egészíti ki a koncerten: Sárik Péter Artisjus- és Fonogram-díjas zongorista-zeneszerző, a hazai jazz színtér kiemelkedő alakja, akivel a közösen eljátszott “Miért pont ezt” című dalt, és annak videóját vasárnap óta a közönség is nézheti, hallgathatja a zenekar felületein.

PestiSracok facebook image

“(Sárik) Petivel mindig nagyon könnyen megértettük egymást. Dolgoztunk már együtt színházi projektekben, de még sosem muzsikáltunk színpadon közösen - egy évek óta dédelgetett álom válik most valóra.” – meséli az együttműködésről Szabó Balázs. Sárikon kívül a Four Bones Quartet harsonazenekar is csatlakozik a fellépők sorához a Budapest Park színpadán április 28-án, akik a tavaly decemberben megjelent Újracsalogató megcsalogató című albumon is közreműködtek már (a lemez a zenekar első, Megcsalogató című albumának újragondolása).

A rajongók számára örömhír, hogy a zenekar itt mutatja be első dalát is a 2014-es Élet elvitelre album kiadása óta, amely 2015-ben Fonogram díjat is kapott. Az elmúlt időszakban - gyakorta teltházas turnéállomások hosszú sora után - rövid alkotói szünetet tartott az ötfős csapat, amely során számos új dal született, ezek közül az első készre gyúrt darabot mutatják be most a Budapest Parkban.

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.