Pesti Srácok

Száz Picasso-mű látható a Nemzeti Galéria tárlatán

A művész száz alkotásával nyílik meg pénteken a nagyközönség előtt a Magyar Nemzeti Galériában (MNG) a Picasso - Alakváltozások, 1895-1972 című tárlat, amelyet a 20. század egyik legnagyobb hatású alkotójának szentelt az intézmény.

MTI

Baán László, az MNG főigazgatója a július 31-ig látogatható kiállítás szerdai sajtóbemutatóján kiemelte: a párizsi Picasso-múzeummal együttműködésben szervezett tárlat a spanyol alkotó festészetének eddigi legnagyobb kiállítása Magyarországon. Száz műalkotást, festményeket, szobrokat, grafikákat mutatnak be, Pablo Picasso (1881-1973) életművének valamennyi periódusát felölelve - mondta. Hozzátette: a cím, Alakváltozások ugyanakkor arra utal, hogy a figurális ábrázolás változásait tekinti át a tárlat, amely a 92 évet megélt mester 77 alkotó évét fogja át. Az első festmény Picasso 14 éves korában, az utolsó pedig a halála előtti évben, 1972-ben született.

Emlékeztetett arra, hogy a művésznek már 1910-ben volt kiállítása Budapesten. Kiemelte: fontos, hogy Budapest több mint két évtized után ismét egy igazán nagyléptékű Picasso-kiállítást rendezhet. Az anyag gazdagságát, ritka minőségét mutatja az is, hogy a kiállításra szállított műtárgyak biztosítási értéke 200 milliárd forint - emelte ki.
Hozzátette: ritka az ilyen átfogó kiállítás Picasso életművéből. Ez elsősorban a párizsi Musée national Picassónak köszönhető, ahol a világ legnagyobb Picasso-gyűjteményét, a művész ötezer alkotását őrzik. A kiállítás kurátora, Emilie Bouvard, a párizsi múzeum művészettörténésze.

PestiSracok facebook image

Budapest, 2016. április 20. A Picasso - Alakváltozások, 1895-1972 címû tárlat sajtóbejárása a Magyar Nemzeti Galériában, Budapesten 2016. április 20-án. A mûvész száz alkotása július 31-ig látható. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Mint mondta, átfogó merítést szerettek volna adni Picasso műveiből. A párizsi múzeum gyűjteményében, amelyet a művész örökösei adományoztak a francia államnak, Picasso minden alkotói korszakából találhatók művek, valamint 200 ezer dokumentum - levelek, folyóiratok, fényképek - Picasso magánarchívumából. Kiemelte: a falakon olvasható szövegeken keresztül a látogatók Picasso alkotásai mellett életéről is sok minden megtudhatnak. Hozzátette: ahhoz, hogy a kreatív folyamat érthetőbb legyen, a falakon reprodukciók láthatók Picasso különböző alkotásairól és a Picasso magánarchívumából való fotókról. A kiállításhoz katalógus is megjelenik - tette hozzá.

A tárlat Picasso jellegzetes alkotómódszerét végigkísérő utazásra hív, hangsúlyozva a sorozatok, az ismétlődő motívumok és az áttörés különleges pillanatait. A kiállítás központi témája a figurális ábrázolás festői megközelítésének változása az életműben, amelynek minden korszakában központi szerepet játszott az ember - legyen szó a nőről, az érző és szenvedélyes emberről, a gondolkodóról, a művészről, a társadalmi-politikai szereplőről vagy a sztárról. Picasso művészetének lényege, a folyamatos formai megújulás a kiállításon bemutatott alkotások nagyobb részét kitevő festmények mellett a sokszorosított grafikai és rajztechnikáktól a plasztikai alkotásokon, kerámián keresztül a fotóig és filmig kísérhető végig.

A tárlat hét fontosabb szekcióra tagolódik. Az első egység Picasso korai korszakát, az 1906-ig tartó első 10 év munkásságát mutatja be. Az elsőként kiállított mű a realisztikus stílusú Mezítlábas lányka, amelyet Picasso tizennégy évesen festett. Az 1907 és 1916 közötti évek munkásságát a Formák lebontása és kubista újraépítése cím alatt mutatják be, itt látható a kiállítás egyik legértékesebb kölcsönzése, a moszkvai Puskin Múzeumból érkezett Ambroise Vollard-portré.

A klasszikus vonalvezetés újrafeltalálása című szekcióban látható, hogy 1917 után Picasso festészetében újra megjelenik a klasszikusan egyszerű vonal. Az 1925 és 1936 közötti éveket a Szürrealista átváltozások cím alatt mutatják be. A Háborús alakok címmel az 1937 és 1945 közötti alkotások kaptak helyet. A háború utáni években Picasso ismét a primitív művészet táján indul felfedezőutakra, ekkor született munkáit a Vissza a kezdetekhez című szekcióban állítják ki. A kiállítás utolsó egysége Picasso nagy témáját, A művész és modellje témát járja körül. Az 1954-től haláláig készült alkotásokon régi mesterek műveit és a férfi és nő kapcsolatát idézi meg.

Fotó: Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.