Pesti Srácok

Új klip és középlemez Ákostól

Új kiadvánnyal és klippel jelentkezik Ákos. A dalszerző, előadó a tavaly ősszel kiadott Még egyszer című album Ugyanúgy című dalához forgatott kisfilmet, amely szerdától érhető el a videomegosztókon, a számhoz kapcsolódó középlemez pedig április 26-án jelenik meg.

MTI

A klip a Még egyszer lemezborítójának tükröződésre épülő ötleteit viszi tovább. Kovács Ákos maga írta és rendezte a videót, az operatőr Juhász Viktor volt. A klipben szerepel a Kossuth-díjas színművésznő, Piros Ildikó, valamint a reklámfilmek világából ismert Dorogi ikerpár. A kisfilmmel egy időben a dal a rádiókban is megjelenik, az Ugyanúgy című középlemez (EP) pedig április 26-án kerül a boltokba. A CD-n és letölthető formátumban elérhető kiadványon szerepel a címadó dal több változata - a remixek mellett a tavaly decemberi dupla Aréna-koncerten rögzített verzió is -, valamint két új, korábban kiadatlan dal, A remény figyel és a Helyreigazítás.

PestiSracok facebook image

Ákos idei koncertsorozata, a Még egyszer Turné 2016 május 1-jén Londonban, a Clapham Grandben indul. Az előadó június 4-én a felvidéki Nagymegyeren, június 17-én Velencén, másnap Békéscsabán lép fel, július 9-én Kisvárdán. A zenész hagyományos évzáró koncertje a Papp László Budapest Arénában lesz december 17-én.

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.