Visszapillantó tükör - Lars von Trier 60 éves
Lars von Trier dán filmrendező és forgatókönyvíró, a Dogma csoport egyik létrehozója hatvanéves.
MTI
Lars Trier néven született 1956. április 30-án. Mivel az iskolában sokat csúfolták arroganciája és lenéző viselkedése miatt, később a "von" szócskát ragasztotta a nevéhez az arisztokratikus hangzás miatt. Anyja kommunistának, apja szociáldemokratának vallotta magát, mindketten nudisták voltak, és a fegyelmezés minden fajtáját reakciósnak tartották. Olyan környezetben nőtt fel, amely mentes volt a szabályoktól, de az érzelemtől, a derűtől és a vallástól is. Mindez mély nyomot hagyott személyiségén, megkönnyebbülést egyedül a film világában talált. Imádta Tarkovszkij, Bergman és Antonioni műveit, tizenegy éves korától maga is forgatott egy super 8-as kamerával.
1979-től volt a Dán Nemzeti Filmiskola hallgatója, 1980-ban és 1981-ben Münchenben megnyerte a Filmművészeti Iskolák Nemzetközi Fesztiváljának díját. Diplomamunkája, a Felszabadulás képei (1983) volt az első olyan dán film, amelyet főiskolás rendező készített, mégis országszerte bemutatták. A következő évben fejezte be A bűn lélektana című munkáját, amelyen a német expresszionizmus, az amerikai film noir és Tarkovszkij hatása egyaránt érezhető. A film a cannes-i fesztiválon technikai díjat nyert. Ez az úgynevezett Európa-trilógia első része, a Járvány 1987-ben, majd az Európa 1991-ben került a mozikba. A trilógia nem összefüggő darabokból áll, inkább a közös témák és a stílusjegyek kapcsolják össze a részeket.
Az áttörést az 1994-ben 16 mm-es kamerával, minden megvilágítás nélkül egy koppenhágai kórházban forgatott A Birodalom hozta meg számára. Az eredetileg négyrészes tévésorozat második részét 1997-ben készítették el, és ötórás filmmé is összevágták. A Vészhelyzet és a Twin Peaks sajátos ötvözete bővelkedik természetfölötti rejtélyekben, furcsa jellemek és fekete humor jellemzik, a sorozatot még Stephen King is feldolgozta. A pénzügyi függetlenségre törekvő rendező 1992-ben Peter Aalbaek Jansen producerrel közösen alapította meg a Zentropa céget, amely Trier filmjei mellett "nőknek szóló" pornográf filmeket is készített, és mára Skandinávia legnagyobb filmgyártó vállalatává nőtte ki magát.
Lars von Trier a 90-es évek közepén személyes válságon ment át. Anyja a halálos ágyán vallotta be neki, hogy vér szerinti apja korábbi főnöke, egy zeneszerző családból származó férfi volt, akivel azért folytatott futó viszonyt, mert "művészi génekkel" rendelkező férfitól akart gyereket; igazi apja pedig csak egyszer volt hajlandó találkozni vele. Trier összeomlott, elhagyta terhes feleségét, bébiszitterükkel költözött össze, és áttért a katolikus vallásra.
Filmes múltjával is teljesen szakított: 1995-ben Thomas Vinterberg rendezővel tette közzé a Dogma 95 kiáltványt. Az ehhez csatlakozó filmesek számára tíz szabályt fogalmaztak meg, szakítva a hagyományos filmkészítéssel, előírva többek között a kellék nélküli forgatást kézi kamerával, helyszíni hangrögzítéssel, világítás és optikai trükkök nélkül, térben és időben egységes cselekménnyel.
Már a Dogma szellemében forgatta 1996-ban a Hullámtörés című szerelmi drámát, amely elnyerte Cannes-ban a zsűri nagydíját. Az 1998-as Idióták egy kommunáról szól, amelynek tagjai a társadalomból kivonulva, magukat fogyatékosnak tettetve élnek. A kézi kamerával forgatott film azért is botrányt kavart, mert Trier nem volt hajlandó kivágni az orgiajelenetet, csak csíkokkal takarta ki a "kényes" részeket. 2000-ben az izlandi énekesnő, Björk főszereplésével készült Táncos a sötétben elnyerte a cannes-i filmfesztivál Arany Pálmáját.
Egyik legkiemelkedőbb munkája a 2003-ban Nicole Kidman főszereplésével készült Dogville - A menedék. A színház és film határmezsgyéjén egyensúlyozó mű példázat minimális képi világgal, témája a gonosz, amely bárhol felbukkanhat, jóllehet semmi nem utal közeledésére. A történetet a Manderlay-vel folytatta, ám az Amerika-trilógiának keresztelt sorozat harmadik része még várat magára. Egy súlyos idegösszeomlás után készítette el 2009-re a Depresszió-trilógia első darabját, az Antikrisztust Willem Dafoe és Charlotte Gainsbourg főszereplésével. Műve, amelyet saját terápiájának is szánt, talán legellentmondásosabban fogadott darabja, sokan rajongtak érte, sokak szerint viszont áthágott minden tűréshatárt. A horrorisztikus és pornográf elemekkel teletűzdelt film egy házasság szétesését meséli el, a rendező elmondása szerint az emberben rejlő romlottsággal akart szembenézni.
A 2011-es cannes-i filmfesztivál versenyprogramjában szerepelt a lényegesen összeszedettebb Melankólia Kirsten Dunst és Charlotte Gainsbourg főszereplésével. Ez a bemutató sem volt botránytól mentes, ugyanis a rendezőt Hitlerrel kapcsolatos megjegyzései miatt kitiltották a fesztiválról. 2014-ben a Berlini Filmfesztiválon láthatta először a közönség a Depresszió-trilógia záró darabját, A nimfomániást, amely a női szexualitásról szól a főszereplő nemi ébredésétől a klimaxig, a főszerepet ezúttal is Charlotte Gainsbourg alakította. Az ironikus és pornográf jelenetekben bővelkedő film természetesen újfent vihart kavart.
A provokatív és rendkívül tehetséges rendezőt saját bevallása szerint napi egy liter vodka és a drog segítették át "egy párhuzamos világba", ahonnan ihletet merített filmjeihez. Számtalan fóbiával küzd, fél a repüléstől és szinte mindentől az életben, kivéve a filmkészítést, bár szavai szerint színészeivel is olyan keveset foglalkozik, amennyire csak lehet, mert ellenkező esetben terapeutaként kezelnék. Tavaly jelentette be, hogy új filmen dolgozik, a The House That Jack Built egy sorozatgyilkos szemszögéből láttatja az eseményeket.
