Pesti Srácok

DivatBazár: egyszer volt Budán gardróbvásár

Ma 12 óra és 18 óra között rendezik meg Budapesten a III. kerületi Buda Entertainment & Gastro-ban (volt Új Udvar bevásárlóközpont) a DivatBazárt, ahol minőségi ruhákat, ékszereket, cipőkkel és egyéb kiegészítőket vásárolhatunk ismert bloggerektől.

SZABÓ FRUZSINA ANNA- 061.hu

A rendezvény megálmodója és egyik szervezője Kis Hegedűs Réka ex-modell, akinek a nevéhez fűződik a Fit In The City női blog és a Csivava Majális. "Ez a második ilyen jellegű divatesemény, amit szervezek. Az ötlet akkor született, amikor majdnem elköltöztem a tengerentúlra. Akkor szembesültem vele, hogy rengeteg felesleges, ám szép holmim van, amiket nem vihetek magammal, így arra gondoltam, hogy eladom őket. Végül annyira jól sikerült az értékesítés, hogy egy hosszabb nyaralást ki tudtam belőle fizetni. Az amerikai túra alatt született meg bennem, hogy nagyobb formátumban is érdemes lenne megszervezni ezt a tipikusan csajos programot. A május 14-i DivatBazár pedig pont ilyennek ígérkezik."

PestiSracok facebook image

A Buda Entertainment & Gastro-ban 50 stand várja majd a shoppingolókat. A kiállítók között szerepel Kustánczi Lia modell és playmate, Sáfrány Emese fitneszmodell, Horváth Éva modell és szépségkirálynő. A pedig a Fifty Pairs Of Shoes blogtól Nagy Vivi, Festy, a Beautyjunkie-tól Pekár Magdolna és a Time To Be Unique blogtól pedig Kun-Czellár Krisztina lesz jelen portékáival.

FullSizeRender

A standoknál nem csak ismert személyek állnak majd, a szervezők lehetőséget adtak bárki számára, hogy lefoglalhasson egyet az egyedi és különleges pultokból, és árulja saját, már nem használt ruhadarabjait és kiegészítőit, de persze a vásárlás mellett lehetőség nyílik a csere-berére is. " Ez a megmozdulás abban különbözik a többi garázsvásártól, hogy az árusítók és portékájuk komoly szűrésen mentek át a jelentkezéskor, így garantáltan exkluzív és minőségi darabokból válogathatnak azok, akik nyár előtt frissítenék fel ruhatárukat.

A vendégek a divat mellett a gasztronómiának is hódolhatnak a CakeShop jóvoltából és a ruhavásár örömét megkoronázhatják a cukrászdában vásárolt macaronnal vagy finom süteményekkel, amiket leöblíthetnek a cukrászda szörpjeivel.

IMG_6584A garázsvásár után az érdeklődőket a The Movie Show várja. "Ez a harmadik mozis show-nk, ám az első kettőtől eltérően, most férfiak is jöhetnek a rendezvényre. A programokat direkt úgy állítottuk össze, hogy az erősebbik nem számára is vonzó legyen. A vendégeket welcome drinkkel fogadjuk, de lesz ékszer stílustanácsadás, bikinishow, fehérnemű divatbemutató, meglepetés show BARtendaz fiúktól és tombola is. Természetesen az est csúcspontja a vetítés. A közönség Európa első ágymozijából nézheti végig a Rossz Szomszédság 2-t.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.