Pesti Srácok

Határon Túli Magyar Színházak Szemléje Budapesten

Kilenc produkciót láthat a közönség szerdától a budapesti Thália Színházban a Határon Túli Magyar Színházak Szemléjén, amelyre még kaphatók jegyek.

MTI

A szemlét szeretik a nézők, a fesztiválnak kialakult már a törzsközönsége, sokan vásárolnak bérletet. Öt napba nem fér bele az összes határon túli társulat, ezért évről évre változik, hogy ki tud részt venni a fesztiválon. Kiemelt érdeklődés övezi a nyitóelőadást, a kassai Thália Színház Mizantrópját, amelyet Czajlik József állított színpadra. Aki szereti Moliere-t, az egy "jópofa, ötletes" produkciót fog látni. A nyitó napon az Arizona Stúdióban a marosvásárhelyi András Lóránt Társulat mutatja be Fade out című mozgásszínházi produkcióját, amelynek rendező-koreográfusa Györfi Csaba.

PestiSracok facebook image

Csütörtökön a nagyváradi Szigligeti Színház Csiky Gergely Buborékok című vígjátékát adja elő a nagyszínpadon Novák Eszter rendezésében. Szintén ezen a napon az Arizona Stúdió közönsége a Marosvásárhelyi Egyetem produkcióját, Egressy Zoltán 4x100 című tragikomédiáját láthatja Sebestyén Aba rendezésében. A Yorick Stúdió előadásában Székely János Dózsa című monodrámáját tekintheti meg a közönség pénteken Török Viola rendezésében. Az Új Stúdióban az Újvidéki Színház művészei a Piaf-marche / Piaf-menet című előadást viszik színre Mezei Kinga rendezésében és főszereplésével.

Az Arizona Stúdióban a Spectrum Színház Matei Visniec Nyina, avagy a kitömött sirályok törékenységéről című darabját láthatják az érdeklődők szombaton, a Franciaországban élő román szerző Csehov-továbbgondolását szintén Török Viola rendezte. A nagyszínpadon ezen az estén Molière Úrhatnám polgár című komédiája szerepel a repertoáron a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház előadásában, Sardar Tagirovsky rendezésében. A fesztivál záró előadásaként vasárnap a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának produkcióját, Lev Birinszkij Bolondok Tánca című darabját tekintheti meg a közönség, amelyet a 4x100-hoz hasonlóan Sebestyén Aba állított színpadra.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.