Pesti Srácok

A holokauszt roma áldozataira emlékeznek a Nemzetiben

A holokauszt roma áldozataira és a birkenaui lázadásra emlékeznek a 371 Csillag című előadás keretében a bátorság és a roma ifjúság napja alkalmából a Nemzeti Színházban szombaton.

MTI

A Roma Produkciós Alapítvány és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a Nemzeti Színházban a kortárs művészetek kiemelkedő alakjaival, zenei, irodalmi esttel állít emléket az áldozatoknak - olvasható a Nemzeti Színház honlapján.

PestiSracok facebook image

Május 21-én második alkalommal emlékeznek meg a Nemzeti Színházban Auschwitz-Birkenau cigánylágeréről. Az est címe azért 371 Csillag, mert az auschwitzi haláltáborban 371 cigány gyermek született, akik mindannyian a náci vérontás áldozatai lettek. Az előadás az ő életüknek állít emléket - áll a szervezők közleményében.

A rendezvényen olyan neves magyar művészek idézik meg a múltat irodalmi alkotások és a túlélők vallomásai által, mint például Törőcsik Mari, Béres Ilona, Nyári Oszkár, Farkas Dénes színművész. A fellépők között lesz Snétberger Ferenc gitárművész, Balázs János zongoraművész, Lendvai József hegedűművész, Beck Zoltán és a Gypsyndrome, Boda Péter énekes, Balogh Zsolt és folklór együttese, valamint Kalla Sándor és cigányzenekara.

A gálaműsor története 2006-ra nyúlik vissza, amikor az Európai Roma Fórum elnöksége a bátorság és a roma ifjúság napja néven jóváhagyta az ötletet a Neuengamme-i volt koncentrációs táborban tartott találkozóján. A tanácskozáson azt is elfogadták, hogy az 1944. május 16-i eseményeknek kell méltó emléket állítani.

Azon a napon történt, hogy az Auschwitz-Birkenau II/e láger részében felállított külön cigány családi tábort a parancsnok, Rudolf Höss intézkedésére megpróbálták felszámolni. A cigányok viszont ahelyett, hogy szó nélkül engedték volna, hogy a gázkamrákba hajtsák őket, fellázadtak. A férfiak, a nők, és a gyermekek is fegyvereket készítettek. Amikor pedig a katonák kora reggel megérkeztek, hogy a halálba vezessék a kisgyermekes családokat, azok kövekkel, vascsövekkel, deszkákkal, szögesdróttal verték vissza őket. A katonák a következő "ütközetben" mégis sok romát megöltek, de sok náci is elesett. Mivel a csata alatt megérkezett az újabb transzport, a táborparancsnok a vonatokhoz vezényelte a katonákat. Az est fővédnöke Áder János köztársasági elnök, védnöke Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.