Pesti Srácok

Így indultak hazánkban a képző-művészeti kiállítások

Május 13-tól a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány hazánkban első alkalommal és közel 120 festményen keresztül mutatja be, hogyan is indult a képzőművészeti kiállítások története Magyarországon.

A 19. század első felében hazánkban sem akadémia, sem kortárs kiállítás, sőt, még képgyűjtemény sem létezett, és a tanult művészek száma is nagyon alacsony volt. Nagy bátorság kellett tehát az első magyarországi kortárs képzőművészeti kiállítás megrendezéséhez 1840 májusában. Az első tárlat több mint 300 belföldi és külföldi képet mutatott be, és igazi szenzáció volt, mivel hasonló rendezvényt a magyar publikum addig még soha nem látott: kortárs képzőművészeti tárlat korábban gyakorlatilag nem létezett magyar földön.

A tárlatot a Pesti Műegylet nevű civil társulás rendezte, amely 1839-ben alakult meg a magyar művészeti élet fejlődése és a közönség ízlésének pallérozása céljából. Az egyesületet néhány elkötelezett hazafi alapította, és igen hamar sikeressé vált: mint egyetlen képzőművészeti intézményünk, megszervezte az addig nem működő művészeti életet az akkori Pest-Budán.

PestiSracok facebook image

A sikeres első rendezvény után a Pesti Műegylet negyedszázadon át (a reformkorban évente, majd 1853-tól havonta) mutatta be tárlatait, amelyek ekkoriban a magyar művészet kizárólagos fórumaiként működtek. A kiállított művekből – mind belföldi, mind külföldi művészektől – múzeumokban és magángyűjtőknél szétszóródva számos darab maradt fenn, ezek a magyar művészet máig legismertebb, legtiszteltebb darabjai, a nemzeti romantika főművei. A 2016. május 13. és augusztus 7. között a Várkert Bazár Testőrpalotájában megrendezésre kerülő tárlat több főművet – és mellettük néhány érdekes kommersz darabot – mutat be a közönségnek.

Ezen festmények (köztük Zichy Mihály Mentőcsónakja vagy Madarász Viktor Hunyadi László siratása című alkotása) javarésze ma is közgyűjteményeink fontos, alapvető anyagát képezi, mivel ezek az egyesület, a magántulajdonosok és a különféle civil társulások jóvoltából többnyire már közvetlenül a bemutatásuk után a Nemzeti Múzeumba kerültek. A kiállításokat katalógusok és évkönyvek is kísérték, amelyek korabeli reklámként is szolgáltak.

A tárlat 2016. augusztus 7-ig látogatható a Várkert Bazárban.

További információ: www.kogart.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.