Pesti Srácok

Különleges helyszínek a Budapest Essentials felhozatalában

Buli a Várkert Bazárban, az Eiffel téren, a Bazilika előtt vagy a Széchenyi fürdőben? A Budapest Essentials szervezői idén is arra törekedtek, hogy új, eddig még ki nem használt helyszíneket vonjanak be a június eleji, háromnapos fesztiválba.Ráadásul egy meglepetéshelyszínnel is készültek, amely egyelőre titkos, de az ígéretek szerint valami nagyon különlegesre lehet számítani. A fellépők listája is bővülni fog még, de azt már lehet tudni, hogy a Várkert Bazárban Amon Tobin, az Eiffel téren Todd Terje, az A38 Hajón pedig DJ Koze zenél majd.

A szervezők idén szorosan együttműködnek a Brain Bar Budapest csapatával, ezért közös programokkal is jelentkezik a két rendezvény: a Bazilika téren például a Botellón nevű spanyol eredetű, ismerkedős-borozós utcai bulikra hasonlító eseményt terveznek.

Ahogy azt már megszokhattuk, 2016-ban sem csak bulikból áll a programsorozat. Az esti koncertek mellett nappali kikapcsolódást is kínálnak a szervezők, extra belépő jár a karszalaghoz az Állatkertbe, számos gyógyfürdőbe, a Hop On Hop Off buszokra, de rendhagyó városi túra és múzeumok is várják az érdeklődőket. A főváros legfelkapottabb éttermei, kávézói és kulturális intézményei pedig 20-50%-os kedvezményt biztosítanak a fesztiválozóknak.

PestiSracok facebook image

Közösségi programok terén is figyelemre méltó repertoárral készülnek a szervezők. A fővárossal együttműködve több olyan köztéri aktivitást is szerveznek, amelyek gasztró, kulturális és városi témákat boncolgatnak. A #köszibudapest kampányon belül lesz gigantikus városi reggeli, fine dining vacsora, kerekasztal beszélgetés, és A város mozija is megrendezésre kerül a Duna-parton.

Forrás: origo.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.