Pesti Srácok

Ludovika Fesztivál az Orczy-parkban

A honvédtisztavatást megelőző "száznapos ünnepség" hagyományait folytatva szombaton az Orczy-parkban ismét megrendezi a Ludovika Fesztivált a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE).

MTI

A Ludovika Fesztivál múltja 1924-ig nyúlik vissza, amikor a 18. században megkezdett és 1919-ben megszakadt száznapos ünnepséget - amely az avatásig hátralévő időt jelöli - ismét megtartották a végzős akadémisták tiszteletére. Az immár hetedik alkalommal megrendezendő Ludovika Fesztiválon az érdeklődők különféle játékokon, vetélkedőkön, változatos családi- és gyermekprogramokon vehetnek részt. Megismerkedhetnek a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel, sportegyesületével, hallgatói önkormányzatával. Mindemellett a látogatókat gasztrosétány, számos katonai, rendészeti és katasztrófavédelmi bemutatósátor, veterán és harcászati gépjármű is várja. A fesztivál ideje alatt helyszíni regisztrációt követően az Orczy Kalandpark és a Ludovika főépülete egyaránt ingyenesen látogatható.

PestiSracok facebook image

A 10 órakor kezdődő ünnepségen beszédet mond Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára és Molnár Zsolt ezredes, a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj parancsnoka. Ezután a Ludovika Zászlóalj kiváló tanulmányi eredményű, végzős honvédtisztjelöltjei részére adnak át elismeréseket, így a Szent László-díjat, a Bólyai-vándorkardot, a Kossuth-dísztőrt és a Hadik András Tanulmányi Vándordíjat. Ezt követően a Magyar Honvédség Központi Katonazenekarának zenés alaki bemutatójával folytatódik a program, de a délután 5 óráig tartó rendezvényen műsort ad a tatai helyőrség zenekara, valamint a Nemzeti Honvéd Díszegység Különleges Díszelgő Csoportja is. A délelőtt folyamán a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai és a rendőrtiszti kar hallgatói szemléltetik a kutyás bevetést, de bemutatkoznak a honvédség tűzszerész ezredének robbanóanyag-kereső kutyái is, s a szolnoki helikopter bázis is készül kutyás bemutatóval. Mindemellett a Katasztrófavédelmi Intézet műszaki mentést szemlélteti roncsvágással, míg a rendőrtiszti kar hallgatói és az egyetem sportegyesülete intézkedéstaktikai és közelharc, majd később tonfa bemutatót tartanak. Az egész napos programokat az egyetem sportegyesületének hagyományőrzőinek 1848-as, valamint I. világháborús harcászati bemutatója zárja. A fesztivál programjairól részletes információk találhatók az NKE honlapján (http://uni-nke.hu/esemenyek/2016/05/07/ludovika-fesztival-es-szaznapos-unnepseg)

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?