Pesti Srácok

Munkácsy képe kelt el a legmagasabb áron

Munkácsy Mihály Ülő nő intérieurben című olajfestménye kelt el a legmagasabb áron a Virág Judit Galéria hétfői budapesti árverésén, amelyen sok más mellett Vaszary János, Kádár Béla, Mednyánszky László és Schönberger Armand képeit, valamint Zsolnay-porcelánokat és szobrokat kínáltak az érdeklődőknek.

MTI

Munkácsy Mihály 1880-as években festett Ülő nő intérieurben című olajának kikiáltási ára 30 millió forint volt, majd többszöri ajánlat után végül 50 millió forintért kelt el. A lírai képen látható nő háromnegyed profilban ül egy ablak előtt, mögötte bútor, kép, az ablakpárkányban pedig virág látható. Ugyancsak magas áron, 44 millió forintért talált gazdára Schönberger Armand Kávéházi koncert című olajfestménye. Az 1928-ra datált alkotásra a licit 20 millió forintról indult. Nagy volt az érdeklődés Patkó Károly Subiaco című alkotása iránt, amely a Róma mellett található középkori kisváros hídját ábrázolja. A kép kikiáltási ára 24 millió forint volt, majd több licit után végül 34 millió forintért cserélt gazdát.

PestiSracok facebook image

Ugyancsak 34 millió forintért kelt el Scheiber Hugó Kabaré című, 1925 körül készült olaja, amelyért 30 millió forintról indult a licitálás. Szép áron talált új gazdára Márffy Ödön Csendélet című képe is, amely szerepelt az 1915-ös San Franciscói világkiállításon. Az 1910-re datált alkotás kikiáltási ára 20 millió forint volt és végül 28 millió forintnál ütötték le. Élénk licitemelkedés mellett kikiáltási árának több mint a tízszereséért cserélt gazdát Mousson Tivadar Cseresznyefa virágzás című képe, míg kikiáltási árának négyszereséért, hárommillió forintért kelt el Márffy Ödön Olasz táj című, 1928 körül festett olajképe. Dévényi Iván pedagógus, műkritikus és műgyűjtő kollekciójából 16 képet kínáltak a tavaszi aukción az érdeklődőknek. A fiatalon elhunyt gyűjtő hagyatékából Czóbel Béla Olvasó nő című képe kelt el a legmagasabb áron, hatmillió forintért, míg kikiáltási árának majdnem a hétszereséért, kétmillió forintért talált új gazdára Kassák Lajos Sárga-fekete kompozíciója. A Virág Judit Galéria 214 tételből álló aukciós anyagának szinte az összes darabja elkelt.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.