Pesti Srácok

Nagy-Szín-Pad!: Újraindult a szavazás

Véget ért az elődöntő-sorozat a Nagy-Szín-Pad!-on, a Petőfi Rádió, a VOLT Produkció és a Sziget Szervezőiroda közös versenyén. Vasárnap estig újra lehet szavazni a 12 előadóra, akik április 23. és május 4. között adtak koncertet a fővárosi Akvárium Klubban.

MTI

Az idei Nagy-Szín-Pad! eddigi estjei közül több is telt ház előtt zajlott. Az értékelési rendszer változott tavalyhoz képest: ezúttal egy 25 tagú szakmai zsűri is figyelte az elődöntőket - szerepel a szervezők közleményében,

PestiSracok facebook image

Már befutott zenészek mellett koncert- és fesztiválszervezők, újságírók, rendezők és előadóművészek pontozták a versenyzőket. Az idei mezőnyben szerepel az indie-folkot játszó Bagossy Brothers Company, a speed-folk freak punkos Bohemian Betyars, a fesztiválokon már sikeres Esti Kornél, az Eurovíziós Dalfesztiválon versenyző Freddie, a jungle-rockot képviselő Fran Palermo, a nemzetközi Mongooz And The Magnet, az új albumát frissen megjelentetett Marge, az elektronikus hárfa-pop zenekar, a Passed, a desert rockos Run Over Dogs, az elektronikát rockkal vegyítő SuperStereo, a budapesti klubokban hódító Szabó Benedek és a Galaxisok, valamint a szériát május 4-én záró Zaporozsec. A zsűri által adott pontok a közönségszavazatokkal kiegészülve határozzák meg a három döntőst.

A szakmai szavazás nyílt eredménye a http://nagyszinpad.com/a_zsuri oldalon látható. Az elődöntők során a közönség a koncertek napján 20 órától másnap 20 óráig segíthette voksaival az aznap színpadra lépő produkciókat, de május 8. 20 óráig újra lehetőség van szavazni valamennyi előadóra. Hogy melyik három produkció kapta a legmagasabb pontszámot, az hétfőn reggel derül ki a Petőfi Rádió Talpra magyar! című műsorában. Ekkor újraindul a szavazás, a három döntős zenekarra a május 15-i döntőig lehet voksolni, aznap élő adásban derül ki, ki nyeri az idei Nagy-Szín-Pad!-ot.

A döntőn fellép a Margaret Island és koncertet ad a Soerii & Poolek is. A finálé után a VOLT Music Barban a Fülöp-Lobenwein-Murak dj-hármas pakolja a lemezeket.

A belépés ingyenes.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.