Pesti Srácok

45 év után újra bemutatták Makk Károly Szerelem című filmjét

Negyvenöt évvel a cannes-i nemzetközi premier után vasárnap este újra bemutatták Makk Károly Szerelem című alkotását a 69. cannes-i fesztiválon, a nagy klasszikusok felújított változatát bemutató Cannes Classics elnevezésű programban. A vetítés előtt a 90 éves rendező személyesen köszöntötte a nézőket.

MTI

Makk Károly az MTI-nek Cannes-ban elárulta, hogy ugyanazt a New York-i magyar szabók által készített, "békebeli jól megcsinált szmokingot" viselte, amely a 45 évvel ezelőtti bemutatón volt rajta először. A rendező számos szakmai és személyes kapcsolatot köszönhet a fesztiválnak, ahol 1955 és 1987 között visszatérő vendégnek számított, hiszen hat filmjét mutatták be.

PestiSracok facebook image

Makk Károly emlékeztetett arra, hogy a Déry Tibor két novellája alapján készült forgatókönyvet politikai okokból hat évig a hatalom nem engedte megvalósítani. Az engedély azután érkezett meg, hogy 1969-ben a ZDF nyugat-német köztelevízió az írótól megvette a forgatókönyvet, s a rendezésre felkérte Makk Károlyt. A rendező szerint a magyar politikai vezetés el akarta kerülni azt a "világbotrányt", hogy egy Magyarországon betiltott forgatókönyvből német film készüljön, ezért engedélyezte a film elkészültét.

A Szerelem 1971-es cannes-i fogadtatása Makk Károly szavai szerint "szédületes" volt, a filmet tapsviharral fogadták a nézők, s még az utcán is "őrjöngtek", amikor oldalán a két főszereplővel, Darvas Lilivel és Törőcsik Marival a vetítés után levonult a vörös szőnyegen. A harmadik főszereplő, Darvas Iván viszont nem lehetett jelen, miután a magyar politikai vezetés nem engedte ki a fesztiválra.

A rendező azt a pillanatot is felidézte, amikor a 45 évvel ezelőtti bemutató előtti sajtótájékoztatón egy újságíró megkérdezte a franciául kiváló beszélő Déry Tibortól, hogy szerinte 1956 forradalom vagy ellenforradalom volt. Mielőtt az író válaszolt volna, szokásához híven néhány másodpercig töprengett, miközben Dósai István, a filmforgalmazásért akkor felelős Hungarofilm vezérigazgatója magyarul odaszólt Makk Károlynak, hogy vegye át gyorsan a szót. "Te hülyének nézel engem?" - szólt vissza emlékei szerint Makk Károly, miközben Déry Tibor azt válaszolta : "Forradalom".

"Ezután nem lehetett mit csinálni, ez otthon is tudomásul lett véve" - hangsúlyozta a rendező. Az 1971-es zsűri elnöke Michele Morgan francia színésznő volt, aki a vetítés után titokban -, miután a zsűritagok nem találkozhatnak a versenyfilmek alkotóival -, Gaál István filmrendezőnek, a zsűri magyar tagjának közreműködésével egy étteremben találkozott Makk Károllyal, hogy elmondja neki, mennyire tetszett neki a film, és "megszakad a szíve" a Darvas Iván által "játszott gyönyörű fiúért, akit két nő vár" haza.

A Szerelem végül a zsűri díja mellett megkapta a Nemzetközi Katolikus Film- és Audovizuális Szervezet által adományozott OCIC-díjat is, valamint a két főszereplő, Törőcsik Mari és Darvas Iván külön dicsértben részesült. A film felújított változatát a Magyar Nemzeti Filmalap kezdeményezésére hívták meg az idei fesztiválra. A cannes-i vetítésen jelen voltak a Filmalap vezetői és Andy Vajna filmipari kormánybiztos is.

Az eredeti 35 mm-es film felújítása 4K digitális hordozóra a Magyar Művészeti Akadémia pályázati támogatásával, a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (MaNDA) közreműködésével, a Focus-Fox Stúdióban és a Magyar Filmlaborban készült. A teljes körűen restaurált Szerelem Cannes-ban volt látható először, és hamarosan ismét látható lesz a francia mozikban is.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.