Pesti Srácok

Régészet napja: az ásatások első lépései a központban

Az ásatások legelső lépéseiről szólnak a régészet napja idei programjai, amelyek pénteken és szombaton várják előadásokkal és bemutatókkal a látogatókat országszerte.

MTI

Az elmúlt évben a tudományos munka teljes folyamatát - a lelőhelyek, leletek felfedezésétől egészen a kiállításrendezésig - mutatta be a Magyar Régész Szövetség által szervezett rendezvénysorozat, amelynek idei programjain az érdeklődők arra kaphatnak választ, hogy milyen jelek, adatok alapján tudják a szakemberek, hogy a föld alatt egy lelőhely rejtőzik, honnan ismerik fel, hogy azok milyen jellegű, illetve mely korszakból származó leletek - olvasható a rendezvény holnapján.

PestiSracok facebook image

A programok során kiderül továbbá, hogy milyen szerepet játszik egy-egy felfedezésben a véletlen szerencse, milyen szakmai, tudományos ismeretek állnak a régészek munkája mögött, valamint hogy mit kell és mit nem szabad tenni a társadalom civil tagjainak, ha vélhetően régészeti lelőhelyre bukkannak. A résztvevő múzeumok, örökségvédelmi intézmények és egyetemi régészeti tanszékek az idén is színes programokkal fogadják az érdeklődőket az ország számos pontján, pénteken elsősorban a gyermek- és iskoláscsoportokat, szombaton pedig a családokat és felnőtteket várják.

A szolnoki Damjanich János Múzeum például különleges műhelylátogatást szervez, amelynek során az érdeklődők a régészeti leletanyag restaurálásának részleteivel, a kerámiakészítés technikájának jellegzetességeivel ismerkedhetnek meg, a váci Tragor Ignác Múzeum kertjében miniásatást rendeznek, a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumban pedig a terepen elvégezhető, az ásatást megelőző műszeres vizsgálatokról lesz szó.

Budapesten a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központban a régészeti lelőhelyek azonosításának elméleti hátteréről és a napi gyakorlatban jelentkező kérdéseiről beszélnek az intézet szakemberei, akik előadásukat geofizikai műszerek bemutatásával egészítik ki. A Budapesti Történeti Múzeum Aquincumi Múzeumában régészhomokozó, a Eötvös Loránd Tudományegyetem Régészettudományi Intézetében pedig régészeti játszótér és leletsimogató várja az érdeklődőket.

A Magyar Régész Szövetség által 2014-ben kezdeményezett esemény külföldön már régi hagyományokkal rendelkezik, az Egyesült Államokban például minden év októberének harmadik szombatján fesztivállal ünneplik a régész szakmát.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.