Pesti Srácok

Több mint száz programmal vár az Óbudai Nyár

Több mint száz programmal, szabadtéri koncertekkel, színházi előadásokkal, filmvetítésekkel, kiállításokkal és gyerekprogramokkal várja a közönséget idén az Óbudai Nyár kulturális rendezvénysorozata, amely június 4-én a Korok Napja elnevezésű eseménnyel indul.

A főszervező Óbudai Kulturális Központ elismert előadóművészek sorát felvonultatva színes programokkal várja a látogatókat. A kínálatot a kerület szinte valamennyi kulturális intézménye, többek között az Óbudai Társaskör, az Óbudai Múzeum, az Óbudai Platán Könyvtár és az Aquincumi Múzeum is gazdagítja.

A programok több helyszínen zajlanak, így a Fő téren, a Zichy-udvarban, a Kobuci kertben, a Csobánka téren, a 3K Kaszásdűlői Kulturális Központban és a Fellini Római Kultúrbisztróban is lesznek események. Az Óbudai Múzeum kiállításait a kerületi lakosok ezentúl ingyenesen látogathatják, a kerületi iskolások számára pedig a múzeumpedagógiai szolgáltatások is ingyenesek.

PestiSracok facebook image

A Fő téren ingyenes koncertet ad június 17-én a görög The Speakeasies Swing Band és 19-én az Óbudai Danubia Zenekar. Június utolsó hétvégéjén az Óbudai Búcsú keretében fellép a Budapest Ragtime Band, Szikora Róbert és az R-GO is. Július 9-én az osztrák Fatima Spar & Freedom Fries lép színpadra, és ebben a hónapban lesz többek között Rúzsa Magdi és a Csík zenekar koncertje is. A rendezvény új helyszíne a 3K előtti Pethe Ferenc tér, ahol július 2-án látható William Shakespeare Sok hűhó semmiért című műve. Szintén új helyszín a Kolosy térnél található Civil ház, ahol Stand-koncertek a placcon elnevezéssel többek között a Balkan Fanatik és a Pankastic lép színpadra. A nyitórendezvény hagyományosan a Korok Napja ünnepi felvonulása lesz, a június 4-i esemény alkalmával a Fő téren solymász és gladiátorbemutatót is tartanak. A zárórendezvény idén is a Hékás-Békás nyárbúcsúztató lesz augusztus 28-án a Parno Graszt és a Deák Bill Blues Band fellépésével.

A Zichy-kastélyban július 1-jén a Játékszín előadásában a Szőke ciklon című előadásra, 16-án pedig a Tangó sztori című produkcióra várják a közönséget. A Kobuci kertben július 27. és 29. között az Óbudai Blues Fesztiválon spanyol, angol, osztrák, holland és magyar zenekarok is színpadra lépnek. A Zichy-kastély udvarán július 30-án a csíkszeredai sZemPöl Offchestra ad koncertet - sorolta az eseményeket Lőrincz Edina. Az Óbudai Társaskörben színházi és zenei előadásokkal várják az érdeklődőket. A Muzsika a kertben sorozat keretében Snétberger Ferenc, a Hot Jazz Band és a Budapesti Vonósok lépnek fel, Színház a kertben címmel pedig Egressy Zoltán Halál hotel című darabja és Daniel Glattauer Párterápia című vígjátéka látható.

Az Óbudai Múzeum az Óbuda - egy város három arca és a Játék a városban című állandó kiállítása mellett a Múzeumok éjszakáján tárlatvezetéssel, színházi előadással és alkotóházzal várja a látogatókat. A Goldberger Textilipari Gyűjteményben és a Kassák Múzeumban is izgalmas kiállítások lesznek. Az Óbudai Platán Könyvtárban helytörténeti fotókiállítás, zenés irodalmi est és előadások is várják az érdeklődőket.

Az Aquincumi Múzeum nyári színházában Heinrich von Kleist Amphitryon című előadása lesz látható, és római baba-mama klubbal, valamint Hozd magaddal a nagyit címmel családi programmal várják a látogatókat. Az augusztus 28-ig tartó rendezvénysorozat részletes programja a www.obudainyar.hu oldalon található meg.

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?