Pesti Srácok

Visszapillantó tükör - 70 éves Cher

Május 20-án lesz hetvenéves Cher amerikai énekesnő, aki filmszínészként is sikeres pályát futott be, még az Oscar-díjat is megkapta. Mozgalmas múltját kudarcok és visszatérések tarkítják, a nehézségeken tehetsége mellett határtalan elszántsága segítette át.

MTI

Cherylin Sarkisian a kaliforniai El Centróban látta meg a napvilágot 1946-ban. Örmény származású, drog- és szerencsejáték-függő apja teherautósofőr volt, modellkedésből és színészkedésből pénzt kereső anyja ereiben ír és cseroki indián vér is csörgedezett. Tíz hónapos volt, amikor szülei elváltak, anyja ezután még hétszer ment férjhez. Folyamatosan pénzgondokkal küszködtek, állandóan költöztek, Cher egy alkalommal néhány hétre árvaházba is került, amíg anyja munkát talált. Tizenhat évesen kimaradt az iskolából és Los Angelesbe költözött, ahol színészetet tanult, közben mulatókban táncolt.

PestiSracok facebook image

Egy bárban ismerkedett össze a nála tíz évvel idősebb Salvatore "Sonny" Bonóval, egy feltörekvő énekes-szerzővel, aki bemutatta Phil Spector producernek. Cher ezután háttérénekesként dolgozott, hangja hallható a Ronettes Be My Baby című dalában is. A Bonóval való ismeretségből hamarosan szerelem, házasság, közös éneklés kerekedett. A Sonny és Cher duó 1965-ben robbant be az I Got You Babe című dallal, amelyet slágerek hosszú sora követett, mint a The Beat Goes On, a Little Man, a What Now My Love. A "hangadó" a szokatlanul mély hangú Cher volt, a kettős egy ideig sikeres tévéműsort is vezetett.

BOSTON, MA - APRIL 09: Cher performs in concert at TD Garden on April 9, 2014 in Boston, Massachusetts. (Photo by Paul Marotta/Getty Images)Photo: Paul Marotta/Getty Images

Együtt voltak még, amikor Cher elkezdett szólólemezeket is kiadni, ezek közül a legnagyobb sikert a Bang, Bang és a Gypsies, Tramps and Thieves aratta. A közönség érdeklődése a hetvenes évek elején elfordult a duótól, házasságuk is megromlott, mert Sonny mindenben ellenőrzése alatt akarta tartani feleségét. Válásukat 1975-ben mondták ki, amit Sonny beletörődve vett tudomásul: "Egyszer elhagysz engem, és nagy dolgokat fogsz elérni. Pillangó vagy, akit mindenkinek látnia kell, nem lehet téged elrejteni." Cher egyedül folytatta, exférje azonban végleg eltűnt a süllyesztőben, majd jóval később sikeres politikus vált belőle.

Az énekesnő szólópályafutása nehezen indult, turnélehetőségei megcsappantak, egy ideig modellként dolgozott. Sikertelenségében közrejátszott, hogy diszkózenével próbálkozott, sokakat riasztott harsány életvitele, olykor nyilvánosság előtt zajló magánélete, a listákra csak a hetvenes évek végén tudott visszakapaszkodni. A nyolcvanas évektől kezdett komolyan színészettel foglalkozni, előbb a Broadwayn lépett fel, majd kamerák elé állt. A Silkwood című filmben Meryl Streep partnere volt, és nem vallott szégyent, Oscar-díjra jelölték legjobb mellékszereplőként. 1985-ben a Peter Bogdanovich rendezte Maszkban szerepelt, 1987-ben Az eastwicki boszorkányokban és a Holdkórosok című drámában - utóbbi alakítását Oscar-díjjal jutalmazták a legjobb női főszereplő kategóriában. Kitűnő kritikákat kapott a kilencvenes években a Tea Mussolinivel és a Sellők című filmben nyújtott alakításáért, utóbbiban hangzott fel előadásában a The Shoop Shoop Song.



A nyolcvanas évek második felében tért vissza a muzsikához, Cher, majd Heart of Stone címmel adott ki lemezeket, rajtuk olyan slágerekkel, mint az If I Could Turn Back Time és a Just Like Jesse James. A kilencvenes években is tündökölt, Believe című dalával Grammy-díjat nyert dance kategóriában 1999-ben, listavezető dalainak száma az elmúlt évtizedekben elérte a másfél tucatot. A 2003-as búcsúturnéjáról készült tévéfilm három Emmy-díjat nyert, de 2008-ban ismét visszatért a színpadra, három év alatt csaknem 200 koncertet adott Las Vegasban. Legutóbb 2013-ban, tizenkét év után jelentkezett vadonatúj lemezzel Closer to the Truth címmel, és előkészületben van egy életén és dalain alapuló musical.

Magánélete is mozgalmas: kétszer ment férjhez, másodszor Gregg Allman rockzenészhez, ez a házassága négy évig tartott. Tizenévesként a filmszínész Warren Beattyvel randevúzott, partnerei között szerepelt David Geffen producer, Tom Cruise és Val Kilmer. 2009-ben akkor került újra a címlapokra, amikor lánya, Chastity Bono nemet változtatott, és férfivá operáltatta magát. Egész életében bohém és extravagáns öltözködési stílusáról volt nevezetes, számtalanszor került az érdeklődés középpontjába merész, a képzelet számára nem sokat tartogató színpadi ruhái miatt is. Elmondása szerint ő volt az első énekesnő, aki megmutatta a köldökét egy televíziós showműsorban. Legutóbbi albumának bemutatója kedvéért legutóbb platinaszőkére festette a haját, mondván: "Igen felvarrattam az arcom, de ki nem? Mindenki azt mondja, rettegek az öregedéstől, de az igazság az, hogy az én szakmámban az öregség egyenlő a kihalással."

Ajánljuk még

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.

Rejtélyes cég tűnt fel Szombathelyen és sorra kapja a megbízásokat a várostól: végrehajtások sora és a szakmai tapasztalat hiánya sem akadály

Exkluzív 2022 szeptember 11.
Kisebb botrányt váltott ki a minap Szombathelyen, hogy a Savaria Karnevált, amely mellesleg Közép-Európa legnagyobb történelmi rendezvénye, nem a korábbi, már sokszor bizonyított cég biztosította. Az új megbízott vállalkozó biztonsági őrei - akiket alvállalkozóként vontak be - botrányosan viselkedtek a látogatókkal. A megyei napilap számolt be róla, hogy az őrök obszcén kifejezésekkel illették az embereket, nyomdafestéket nem tűrő trágárkodással ürítették ki éjjel 1 órakor a borok utcáját. A Savaria Történelmi Karnevált mostanáig rendszeresen biztosító Marcus Security szombathelyi partnere szerint politikai indíttatás és bosszú áll a váltás hátterében és nem mellesleg más munkákat is elvettek tőlük, úgy hogy szakmai eredményeik magukért beszélnek. Még ennél is izgalmasabb, hogy kik kapták a Marcus Security helyett a munkát. A három 30-as éveiben járó fiatal, akik érdekeltségébe a város által nem is csak a Savaria Karneválra leszerződtetett cég mögött egészen elképesztő cégháló bontakozik ki, már becsődölt cégekkel, végrehajtások sorával. És feltűnik a színen egy korábbi baloldali országgyűlési képviselő-jelölt is.

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.