Pesti Srácok

Csütörtökön nyit az utolsó Budavári Sörfesztivál

Nagy hazai és ismert külföldi sörgyárak, valamint kézműves sörfőzdék több mint kétszázféle főzetét, köztük több, kizárólag a fesztiválra készült sört kóstolhatnak a Sörfesztivál látogatói csütörtöktől vasárnapig a budai Várban.

MTI

Ez lesz az utolsó alkalom, hogy a fesztivált a budai Várban rendezik meg, az Oroszlános udvar felújítása miatt ugyanis évekre kiszorul a rendezvény a helyszínről. Kurucz Gergely főszervező a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, hogy a jövőben is lesz sörfesztivál, de a helyszínről még nem döntöttek. Mint kifejtette, számos helyszíntől és intézménytől érkezett megkeresés az elmúlt időszakban.

PestiSracok facebook image

A látogatók az ismert külföldi márkák és minőségi kézműves sörök standjainál több száz sörfajtából válogathatnak a hétvége alatt. A kínálatban a legnépszerűbb lágereket, alsó és felső erjesztésű sörkülönlegességeket és belga italokat is találhatnak a sörkedvelők. A legtöbb standon a sörfőzők idei újdonságait is megkóstolhatják az érdeklődők, akik szavazhatnak arról, hogy melyik különlegesség kerüljön be a jövőben a vendéglátóhelyek kínálatába.

Salamon Zsófia, a Magyarországi Sörgyárak Szövetségének titkára elmondta, hogy az 1300 nő megkérdezésével készített felmérésük szerint a nők is szívesen fogyasztanak sört. "77 százalékuk állította, hogy különböző gyakorisággal ugyan, de rendszeresen fogyaszt sört" - fejtette ki.

Ennek bemutatására a Nők és a sör című, söröspoharakat tartó női kézportrékat bemutató exkluzív fotókiállítással is várják a vendégeket, a zenéről utcazenészek is gondoskodnak. Kurucz Dániel főszervező elmondta, a korábbi évekhez képest a napi jegyárak nem változtak, sőt, a bérletek ára csökkent. Az elővételben bérletet vásárlók ajándékba kapják a fesztivál hivatalos söröskorsóját. Az utolsó Budavári Sörfesztivál nyitónapján Aranyosi Péter, másnap pedig Hadházi László poénjain nevethet a közönség. Fellépnek a Neoton Família énekesei, valamint Caramel, Rakonczai Imre és a Firkin zenekar is.

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.