Pesti Srácok

A Katona a jövő évad egy bemutatójával megvárná Kulka Jánost

Az idei színházi évadot mintegy 119 ezres látogatottsággal zárja a Katona József Színház; ez ötezerrel több az előző évad eredményéhez képest, egyben pedig a színház történetének eddigi legmagasabb látogatószáma. A nézők kiugró érdeklődését a repertoár előadásai iránt jól jelzi a 107%-os látogatottság – az idei évadban minden eddiginél többen vártak a teltházas előadások előtt a Katonába járók által évtizedek óta jól ismert állójegyekre. Érdekesség, hogy a színház három játszóhelye külön-külön is minden hónapban 100% feletti látogatottságot ért el.

061.hu

A színház hétfőn tartotta évadzáró társulati ülését, ahol a társulat belső művészeti elismeréseit is kiosztották. A színművész kollégák szavazatai alapján a legjobb, harminc mondatnál kevesebb szöveggel járó alakításért megítélt PUKK-díjat Szacsvay László a Sirályban nyújtott alakításáért, a Máthé Erzsi-díjat pedig Mészáros Blanka kapta. Utóbbi elismerést az egész évadban kiemelkedő munkáért ítélik oda, a díjat Máthé Erzsi tizennégy éve alapította saját erőből és tartja fent azóta is. Máté Gábor hangsúlyozta: figyelemre méltó, hogy egy amúgy is korszakos jelentőségű művész ilyen nagyvonalú gesztust tesz pályatársai felé.

PestiSracok facebook image

Elhangzott: Haumann Péter 22 év után máshol folytatja a pályáját, Hoffmann Éva, aki a színház alapítása óta kellékesként segítette a Katona munkáját, nyugdíjba vonul. Az évadban a legtöbbször, 200 alkalommal, Pelsőczy Réka lépett színpadra, őt 182 fellépéssel Keresztes Tamás, majd 180-180 estével Dankó István és Takátsy Péter követték. A Petőfi Sándor utcai színház idei évadának fájó momentuma Kulka János betegsége, aki személyesen nem volt jelen az évadzárón, de videóüzenetet küldött a társulatnak. Máté Gábor elmondta: mivel a társulat életében rendkívül fontos a színművész művészi ereje és jelenléte, a következő évad tervezése során a jövő évi utolsó bemutatóit egyelőre nem tűzték ki, erre a későbbiekben, Kulka János állapota javulásának függvényében kerül sor. A társulat és a vezetőség egyaránt úgy gondolja, megéri várni néhány hónapot a döntéssel, hogy újra együtt dolgozhassanak vele.

A Katona idén év elején kutatást végzett, mely során közönsége összetételét, illetve a színházról alkotott véleményét vizsgálták. A felmérésből kiderült: a Katonát ismerők túlnyomóan pozitívan ítélik meg a színház elmúlt öt évében történt változásokat. A Katonával kapcsolatos spontán asszociáció során leggyakrabban a színház emblematikus művészei és előadásai jelentek meg, a rendszeres látogató legtöbbször egyebek mellett a társulatot, az alkotók egyedi és innovatív látásmódját, a magas művészi színvonalat említették meg. Sokak jelölték meg a Katona irányába érzett érzelmi kötődést, illetve annak „kedvenc” státuszát.

Az Ifjúsági Programról idén Behívó névre és egyben több generációra váltó színházpedagógiai program minden eddiginél több résztvevőt vonzott a színházba. Idén az Autonómia Alapítvánnyal közösen elindították az Eltáv elnevezésű közösségi színházi projektet. Egy heves megyei cigány szegregátumban, Szúcs bányatelepen dolgoznak a színház szakemberei, művészei, hogy színházi módszerek segítségével változtassanak a szegregátumban élők mindennapjain. A közös munka során budapestiek és szúcsiak együtt élhetik át a színház társadalomformáló, közösségépítő erejét.

A Katona az ősszel kezdődő szezon első hónapjaiban öt bemutatót tart: elsőként szeptemberben Gogol az Egy őrült naplója című művét Bodó Viktor rendezi, Keresztes Tamás szereplésével. Az előadás az Orlai Produkciós Irodával és a Jurányi Inkubátorházzal közös produkció. Ezt követően Ferdinand von Schirach Terror című darabját Dömötör András, A nők iskoláját Molière-től Ascher Tamás, Ibsen Nóráját Székely Kriszta rendezi. Hegymegi Máté pedig Günter Grasstól A bádogdobot állítja majd színpadra.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.