Pesti Srácok

Kiállítást Szabadkán Nagy Imre személyes tárgyaiból

Nagy Imre mártír miniszterelnököt mint magánembert mutatja be használati tárgyain keresztül a Nagy Imre, a forradalom miniszterelnöke, 60 év - 60 tárgy című kiállítás, amelyet hétfőn nyitottak meg a szabadkai Városi Múzeumban.

MTI

A tárlat Nagy Imre eddig be nem mutatott személyes tárgyait vonultatja fel, és ahogy Csorba László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója a megnyitón kiemelte, a tárgyak által közelebb kerülhetünk az egykori miniszterelnökhöz, szinte olyanná válhat, mint egy személyes ismerős. Magyarázata szerint a tárgyak a huszadik század közepének hétköznapi polgári kultúrájából valók, bármelyikünk szüleinek lehetnek ilyen tárgyai, mégis minden tárgy képes beszélni a tulajdonosáról.

PestiSracok facebook image

Babity János, Magyarország szabadkai főkonzulja arról beszélt, hogy Nagy Imre személye és szerepe ugyan ismert és sokat kutatott, a személyes használati tárgyak azonban betekintést engednek az egykori miniszterelnök fiatalkorába és hadifogságának éveibe is. A szeptember 30-ig látható kiállítást az 1956-os forradalom hatvanadik, valamint Nagy Imre születésének 120. évfordulója alkalmából rendezték, a tárlat megnyitójának napja pedig a mártír miniszterelnök 1958. június 16-i halálához kapcsolódik.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.