nagy imre
Nagy Imre nem értette a forradalmat, de mártírhalála tiszteletet érdemel – Raffay Ernő és az Öreg
Az Öreg vendége Raffay Ernő történész, az Antall-kormány volt honvédelmi államtitkára, és természetesen a fő téma az 1956-os forradalom-és szabadságharc megítélése volt. Raffay szerint ez választóvonal, mert akad, aki a mai napig ellenforradalomnak nevezi, sőt egyesek fasiszta lázadásnak. Holott Poznan és Berlin után a budapesti, magyarországi felkelők mutatták meg a világnak, hogy a kommunizmus megdönthető. A magyarok verték be az első koporsószöget Szovjetunió megdönthetetlennek hitt hatalmi rendszerébe, a bolsevista diktatúra hamis ideológiájába.Kocsis Máté: Gyurcsány Ferenc ne vegye a szájára 56-ot, ő ugyanis az ellopott kommunista vagyonok örököse
Gyurcsány Ferenc nem ‘56 szellemiségének az örököse, ahogy mondja, hanem az ellopott kommunista vagyonok örököse -írja a Fidesz frakcióvezetője közösségi oldalán kiemelve, hogy sok magyar hálás lenne azért, ha a DK elnöke nem venné a szájára sem október 23-át, sem '56-ot, mivel azt szellemi és családi elődei fojtották vérbe, 2006-ot pedig maga Gyurcsány Ferenc.Eltakarítani az összes szemetet! Lefegyverezni az ellenforradalmat!
A szovjetek körülbelül ezt gondolták rólunk. Mi magyarok, szemetek voltunk. Ezt a kijelentést 1956. november 2-án mondta Ivan Szerov, a KGB elnöke, a szovjet KB elnökségének ülésén, Hruscsov pártfőtitkár előtt. Úgy gondolom, semmi sem marad titokban, egyszer minden kiderül. A nemrégiben megjelent A bőrönd titkai, Szerov tábornok titkos naplójának és feljegyzéseinek csaknem ezer oldalas könyve (Időjel Kiadó, 2023) feltárja azokat a dokumentumokat, amelyek megmutatják, hogy kik árulták el Magyarországot, és azt is, hogy a magyar kommunisták önerőből soha nem jutottak volna hatalomra – se Rákosi, se Kádár – a szovjet fegyverek, a szovjet katonai megszállás nélkül.Nagy Imre, a tévedések mártírja – Honi felderítés (Videó)
Nemzeti hős, vagy csak egy átlagos kommunista gazember, akinek a legendáját ügyesen megfabrikálta a baloldali emlékezetpolitika? Tud-e olyat tenni egy hithű bolsevik, egy önkéntes NKVD-ügynök, Sztálin bizalmasa, a parasztság kifosztója, a svábok deportálója, amitől nemzeti hőssé válhat? És ha igen, Nagy Imre megtette-e? Az őt övező mítosz szerint egy történelmi pillanatban hátat fordított addigi kommunista meggyőződésének, és a nemzeti ügy, a függetlenség, a szabadságharc mellé állt. De mi lesz a mítosszal, ha Nagy Imre valójában mindvégig kommunistaként, a Párt hűséges embereként viselkedett, és nem állt át semmi mellé, csupán elvétette a lépést az egymást is fellógató kommunisták örök belharcában? Sebes Gábor, A Nagy Imre-mítosz című könyv szerzője mutatja be részletesen az egykori miniszterelnököt, a tétova embert, akinek a felakasztását Kádár elvtársi alapon is megbánta.Népnevelés Rákosi módra, avagy látlelet egy orwelli korszakról (II. rész)
Nem volt véletlen, hogy nem emlékezhettünk meg a kereszténység legnagyobb ünnepéről, a virágvasárnapról, a nagyhétről, a húsvétról, Jézus keresztre feszítéséről, majd feltámadásának napjáról. Még a zsidók napját, a pészachot sem volt szabad megemlíteni.Népnevelés Rákosi módra, avagy látlelet egy orwelli korszakról (I. rész)
Hetven éve, 1953. március 5-én meghalt Sztálin elvtárs, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkára. A bolsevista sztálini diktatúra sok szenvedést okozott országának, de a később megszállt kelet-közép-európai országok népeinek is. Uralkodása alatt összességében 30 millió ember halála szárad a lelkén. A Magyarországra küldött moszkoviták – Rákosi Mátyás, Nagy Imre, Münnich Ferenc, Gerő Ernő, Farkas Mihály, hosszú a sor... – bosszúszomjukkal, véres leszámolásaikkal túltettek a szomszéd országok kommunistáin.Az 1945 és 48 közötti politikai elit is bűnös a svábok tönkretételében, nemcsak a komcsik
Nagy Imre bűntetteinek listája számos – idézzünk fel egy újabbat is a kitelepítések megkezdésének évfordulója kapcsán. Ő volt ugyanis a belügyminiszter, amikor számos gonosztette előtt és után aláírta a svábok szétzúzásáról döntő rendelkezést. Egy évszázadok óta gazdaságilag, kulturálisan és társadalmilag is virágzó közösséget töröltek el a komcsik. Semmiben sem menti fel őket, de Európa számos államára jellemző volt ekkoriban, hogy a nácik gaztetteire hivatkozva milliókat tettek tönkre azért, mert németek.Nagy Imre az utolsó tettével is százakat küldött a halálba
Nagy Imre hosszan sorolható bűneihez az is hozzátartozik, ahogy utolsó rádióbeszédében azt állította, csapataik harcban állnak, a kormány pedig a helyén van. Éppen ezért itt és most azokra nem is térnék ki, amely tetteivel annak előtte ártott a magyar nemzetnek. Akik a téma iránt érdeklődnek, azok több cikkben és tévés vitában is megtudhatták Nagy Imréről a véleményemet.Ajánljuk még