Pesti Srácok

A költözés után is rendezne kiállításokat a Várban az MNG

Akár a végleges kiköltözés után is rendezhetne kiállításokat a Budai várpalotában a Szépművészeti Múzeum-Magyar Nemzeti Galéria - vetette fel egy pénteki sajtóbeszélgetésen Baán László főigazgató, aki a várható tárlatokról és a Liget Budapest projekt állásáról is beszámolt.

MTI

Az újraegyesített intézmény régi mesterek gyűjteménye a Liget Budapest projekt keretében felújított és korszerűsített Szépművészeti Múzeum épületébe, a 19-20. századi anyag a Petőfi Csarnok helyére tervezett Új Nemzeti Galériába kerül majd - mondta el a projektet miniszteri biztosként felügyelő Baán László. Beszámolója szerint jól halad a Szépművészeti 1945 óta lezárt Román csarnokának felújítása, így a terveknek megfelelően 2017 végére elkészülhet az épület rekonstrukciója, majd megkezdődhet a műtárgyak visszaköltöztetése.

PestiSracok facebook image

A főigazgató kitért a múzeum jelenleg futó kiállításaira is. Holnap zár a Budapesti Francia Intézetben a Szerigráfiák és Multiplikák című Vasarely-tárlat, már több mint 50 ezren látták a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) Picasso-kiállítását, amely mellett néhány nap múlva nyílik a Magyar művészek és a számítógép című tárlat, majd június 28-án egy nagyszabású Modigliani-kiállítás, az év végén pedig Ország Lili életmű-kiállítása.

Baán László hozzátette: továbbra is kiemelt cél, hogy a múzeum gyűjteménye, ezáltal a magyar képzőművészet Európa nagy múzeumaiban mutatkozhasson be. Egy hónapja zárt százezer fölötti látogatottsággal a római Museo dell'Ara Pacisban a Szépművészeti Toulouse-Lautrec-kiállítása, és hasonlóan népszerű a párizsi Musée du Luxembourgban a budapesti múzeum főműveiből rendezett tárlat. Az újraegyesített gyűjtemény tavaly Milánóban mutatkozott be, 2017-ben pedig Madridba megy, a Thyssen-Bornemisza Múzeumba; Spanyolország egyik legfontosabb múzeuma ezzel a tárlattal ünnepli majd alapítása 25. évfordulóját - árulta el.

Mindeközben zajlik a költözés és az új állandó kiállítások előkészítése - számolt be a főigazgató, aki szerint a Nemzeti Galéria 2019-2020-ra hagyhatja el a Budai várat. Baán László elmondta: tudomása szerint a MNG jelenlegi otthonának jelentős része a műemléki felújítást követően palotamúzeumként működik majd, ez azonban több évtizedes beruházásnak ígérkezik. Amíg a felújítási munkálatok nem érintik a palota C épületét, érdemes lenne azt az MNG kiállítóhelyeként fenntartani - vetette fel.

Mint közölte, a Liget Budapest projekt keretében már elindultak a Szabolcs utcai Országos Múzeumi Restaurációs és Raktárközpont (OMRRK) mélyépítési munkálatai. Az OMRRK Európa egyik legkorszerűbb múzeumi raktárközpontja lesz - az épület teljes energiaellátását megújuló energia fogja biztosítani, és itt működik a Közép-európai Művészettörténeti Központ is, melynek kutatási eredményei kiállításokban is megmutatkoznak majd. Baán László hangsúlyozta, hogy a Magyar Zene Házára jogerős építési engedéllyel rendelkeznek, így rövidesen indul a területen álló volt Hungexpo irodaházak bontása, ezt követően a Közlekedési Múzeum ráépítéseit, majd a Petőfi Csarnokot is elbontják.

Mint emlékeztetett, nemrég megszületett a Liget tájépítészeti és a Néprajzi Múzeum építészeti pályázatának eredménye. A győztes Garten Stúdió tájépítészeti szakemberei maguk számolták ki, hogy a parkrekonstrukció után a Városligetben legalább 68 százalék lesz a teljes értékű zöldfelület talajszinten, de ebben a számban még nincs benne a Néprajzi Múzeum zöldfelülete, sem a Hősök terének részleges visszaparkosítása. A civil csoportoknak most már egymással is meg kell vitatniuk a prioritásokat: az Olof Palme sétány kapcsán például a természetvédők és a kerékpárosok szempontjai ütköznek, de már látszik, hogy a családosok és a kutyasétáltatók sem ugyanúgy képzelik el a Ligetet. Sok kérdésben a megoldás a zónásítás irányába mutat - jelezte Baán László, aki elárulta azt is, hogy a közlemúltban elkészült a Városliget pontosított fakatasztere.

Az MTI-nek arra a kérdésére, hogy hét platánfa mellett miért nyolcszáz tiszafát ültetnek, a miniszteri biztos emlékeztetett arra, hogy a tiszafa ligethonos faj, ráadásul cserjeként is hasznosítható, a tájépítészek szerint pedig a Liget cserjefelületét növelni kell az állatállomány érdekében. A parkrekonstrukció során megnövelik a Városligeti-tó felületét, visszaállítják a Páva-szigetet, és az egykori Hattyú-tó közelében egy új tavat, az Olof Palme Ház eredeti főbejárata előtt pedig rózsakertet létesítenek - számolt be Baán László.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.