Pesti Srácok

Összefogással jelent meg az első magyar Pantera-könyv

Közösségi finanszírozásban készült el és jelent meg magyar nyelven a legendás amerikai heavy metal-együttes, a Pantera basszusgitárosának, Rex Brownnak a zenekar történetét bemutató könyve. A Pantera igaz története - belső szemmel című kötet szombati bemutatóján a budapesti Fogasházban Dudich Ákos szakfordító és zenei újságíró, valamint Horváth István "Pityesz" énekes nyújtotta át a könyveket azoknak, akik egy internetes közösségi oldalon verbuválódott csoport tagjaiként megelőlegezték a kiadáshoz szükséges összeget.

MTI

Horváth István a munkálatokat szemléltető kisfilm levetítése után kiemelte, a könyv 162 nap alatt jött létre: "Tavaly a két ünnep között, sörözés közben merült fel az ötlet, és január elsején megalkottuk a Facebokoon a 333-an az első magyar Pantera-könyvért című csoportot. Mindenki háromezer forinttal támogatta a kötet létrejöttét, az ő nevük tiszteletből egyesével felkerült a könyv lapjainak fejlécére" - közölte a FreshFabrik és a Neck Sprain korábbi énekese.

PestiSracok facebook image

A projekt megkoronázásaként a készítők felvették a kapcsolatot Rex Brownnal az interneten, erről Dudich Ákos mesélt: "A fordítási jogokkal foglalkozó lengyel ügynökség adta meg Rex elérhetőségét, én pedig írtam neki a kezdeményezésünkről, és meglepetésemre alig néhány óra múlva válaszolt. Felajánlotta a segítségét, és örömmel írt egy előszót a könyvünkhöz."

A számos rockzenei könyvet író-fordító újságíró hozzátette, a társszerző Mark Eglington belépett a netes csoportjukba, és olyan exkluzív - többek között Magyarországon készült - fotókat küldött, amelyek az eredeti könyvben nincsenek benne. Az Egyesült Államokban 2013-ban kiadott Pantera-könyv Európában - Finnország után - a második országban jelent meg, Horváth István és Dudich Ákos pedig a terjesztésből is kiveszi a részét: a budapesti után a nagyobb városokban is szerveznek könyvátadó összejöveteleket, akik pedig egyik helyszínre sem tudnak eljönni, azoknak - egy országjáró turné keretében - személyesen kézbesítik a kötetet. Ami a duó további terveit illeti, Dudich Ákos a rajongói kör igényeinek felmérése alapján elárulta, hétfőn utánajár a Sepultura és Soulfly zenekart megalapító Max Cavalera önéletrajzi könyvével kapcsolatos jogoknak.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.