Pesti Srácok

Modigliani 61 művét mutatják be Budapesten

Amedeo Modigliani 61 alkotását, köztük az avantgárd festő portréit, rajzait és szobrait mutatják be a Magyar Nemzeti Galériában az olasz művésznek szentelt első nagyszabású magyarországi kiállításon.

MTI

Október 2-ig látható tárlat öt szekcióra bontva mutatja be az 1884-ben szóletett Modigliani életművének főbb korszakait és stílusfordulatait, valamint a kortársakhoz fűződő kapcsolatát. A világ legnagyobb múzeumainak történetében is ritka pillanat, hogy a 20. századi művészet két ilyen géniuszának, mint Picasso és Modigliani egyszerre legyen átfogó időszaki tárlata - hangsúlyozta a kiállítás hétfői budapesti sajtóbejárásán Baán László, a Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója. "Most Budapest a világ legjelentősebb múzeumainak térképére kerül a párhuzamosan látogatható Picasso- és Modigliani-tárlatokkal, amelyek egyszerre lesznek láthatók erre a pár hónapra" - tette hozzá.

PestiSracok facebook image

Felhívta a figyelmet arra, hogy a Modigliani-tárlaton látható egy nagyméretű fotó Picasso műterméről, ahol a falon Modigliani egyik portréja függ. Picasso azért vette meg, mert nagyra tartotta Modigliani festészetét. Modigliani művei mellett a festő kortársainak és barátainak művei is láthatók a kiállításon. Kovács Anna Zsófia, a kiállítás kurátora hangsúlyozta: Modigliani ma elsősorban jellegzetes, finoman stilizált arcképeiről, érzéki aktjairól ismert. A kiállítás nyitó szekciója, Az emberiség temploma a művész 1909 és 1914 között kibontakozó szobrászati tevékenységét helyezi előtérbe.

Kezdetben Modigliani szobrásznak készült, Párizsban gyakran járt a Louvre-ba, hogy tanulmányozza többek között az ókori egyiptomi és görög szobrokat. Tuberkulózisa miatt azonban fel kellett hagynia a kő megmunkálásával. 1914-től ismét kizárólag a festészetnek szentelte az idejét. A kortárs alkotók - Constatin Brancusi, Pablo Picasso, Jacques Lipchitz és Henri Laurens - műveivel kiemelt párhuzamok mutatják, hogy Modigliani jól ismerte a korabeli szobrászat legfrissebb vívmányait. A kiállítás Vissza a festészethez című egységében az I. világháború kezdetén, majd 1915-ben készült korai portrék azt az útkeresést mutatják be, amelynek során rátalált saját stílusára.

A kiállítás harmadik szekciója - Az Avantgárd arcképfestő - a Modigliani munkásságának meghatározó hányadát kitevő arcképeken keresztül mutatja be a művész visszatérését a festészethez. Ebben a szekcióban kiemelt hangsúlyt kapnak a művésztársakról készített portrék - például Cocteau-ról, Max Jacobról vagy a műkereskedő Guillaume Paulról. A kurátor felhívta a figyelmet arra, hogy 1917-től támogatta Modiglianit Léopold Zborowski lengyel származású műkereskedő, aki modelleket, műtermet és pénzt biztosított számára egy aktsorozat elkészítéséhez. Ez látható a kiállítás negyedik egységében.

A kiállítás utolsó szekciója, A dél vonzásában, a harmincöt éves korában, 1920-ban elhunyt alkotó életének utolsó két évében készült műveit gyűjti össze. Modigliani - azt remélve - hogy egészségi állapota jobbra fordul - 1918-ban és 1919-ben több hónapot töltött Nizzában, ahol olyan művészekkel kötött barátságot, mint a japán Fudzsita Cuguharu vagy az orosz származású Léopold Survage. Az ekkor készült művein ismét érezhető Paul Cézanne hatása - tette hozzá a kurátor. A tárlat a budapesti Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria, a Réunion des musée nationaux - Grand Palais, a villeneuve d'ascqi LaM és a helsinki Ateneum Art Museum - Finnish National Galleryvel együttműködésében jött létre.

Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.