Pesti Srácok

Növelné a magyar filmek hazai nézettségét a Filmalap

Számottevően növelné a magyar filmek hazai nézettségét a forgalmazási támogatás megújításával a Magyar Nemzeti Filmalap. Az új forgalmazási támogatásra a hazai forgalmazók pályázhatnak. Az újítás kulcsfontosságú eleme az, hogy a Filmalap a forgalmazók által a marketingköltésekre fordítandó összegek növelésére pályázati úton jelentős és vissza nem térítendő támogatást tesz elérhetővé.

MTI

Attól függően, hogy a forgalmazó mennyit fordít egy filmalapos támogatással készült magyar film vagy koprodukció hazai mozibemutatójára, a Filmalap az adott összeg többszörösével is támogathatja egy film kampányát a forgalmazási koncepció és költségterv ismeretében. A támogatás feltételeit a filmelőállítók, azaz a producerek, a forgalmazók és a Filmalap között háromoldalú szerződések fogják rögzíteni - áll a közleményben.

PestiSracok facebook image

A Filmalap tájékoztatása szerint a szerződések aláírására már a tervezett mozibemutató előtt hat hónappal sort kell keríteni, így biztosítandó az átgondolt, hosszú kifutású és célravezető kampányok felépítését és megvalósítását. Az új forgalmazási támogatás mellett a Filmalap által kínált korábbi támogatási eszközök továbbra is rendelkezésre állnak a producerek számára: a filmek összköltségvetésébe beépített és jelenleg 10 millió forintos értékben maximált gyártás során felmerülő marketingköltségek, melyek többek között a forgatási fotózásra, sajtó-kommunikációra, a teaserekre és előzetesekre fordítandók. Változatlanul elérhetők lesznek a producerek számára a Filmalap által biztosított tesztvetítések és eredményeik elemzése, valamint a TV szpotok a vezető hazai kereskedelmi csatornákon, továbbá a marketingpályázat, mely visszatérítendő támogatás formájában vehető igénybe - közölte a Filmalap.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.