Pesti Srácok

Nyári színház lesz az Aquincumi Múzeumban pénteken este

Heinrich von Kleist Amphitryon című darabját mutatják be július 1-jén az Aquincumi Múzeum nyári színházában Papp Dániel rendezésében. Heinrich von Kleist pergő tempójú vígjátékában lehetetlen helyzetbe kerül isten és ember, komikus helyzetek során igyekszik bizonygatni ki-ki a maga igazát, és közben akaratlan is rákényszerül, hogy számot vessen önmagával - hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.

MTI

A darab története szerint Jupiter megkívánja Amphitryon thébai hadvezér feleségét, Alkménét, aki hűséges férjéhez. Ezért míg a férj hadba vonul, addig a főisten a távollévő férj alakját veszi fel, hogy együtt hálhasson Alkménével. A Jupiter kíséretében lévő Merkur Amphitryon szolgájának, Sosiasnak az alakját ölti magára. Amikor az igazi Sosias és az igazi Amphitryon hazatér, különösebbnél különösebb találkozások és helyzetek jönnek létre - ismertette a történetet Papp Dániel.

PestiSracok facebook image

Felidézte, hogy főiskolásként Jupiter szerepét játszotta Ács János rendezésében. Mint mondta, úgy érezte, hogy a szereppel és a darabbal is dolga van még. Hozzátette: emellett éppen olyan élethelyzetben van, hogy azonosulni tud Amphitryon problémájával, akinek megvan mindene, ám egyszer csak hazajön és mindez nincs ott. "Én is éppen ott tartok az életemben, hogy teljesnek érzem az életemet, és azt hiszem, nem szabad elfelejtenem egy pillanatra sem, hogy ez bármikor elveszhet. Így tudom megbecsülni hosszú távon azt, ami adatott nekem" - fogalmazott Papp Dániel.

Az előadás díszletének nagy részét egy homokozó alkotja. A színpadképről a rendező elmondta: egy stilizált játszótér jelenik meg, mint az istenek játszótere, miközben körülöttük láthatók a romok, színvilágában a díszlet is a romokra emlékeztet, az antik és a mai világ keveredik. Hozzátette: úgy érzi, sikerült az antik témájú darabot úgy leporolniuk, hogy érvényes, mai formákat találtak.

A darabot - amelyet a pénteki bemutató után szombaton és vasárnap este is láthat a közönség - az alkotók 14 éven felül mindenkinek ajánlják. Az előadásban Jupitert Kovács Ádám, Merkurt Szabó Zoltán, Amphitryont Mészáros András, Sosiast Molnár Áron alakítja. Alkméné szerepében Bata Éva, Charisként Rainer-Micsinyei Nóra, Phoitidasként Krausz Gábor látható. A zene Szegő Dávid, a mozgás Mezey Gábor munkája. Az aquincumi színházi estek az Óbudai Nyár 2016 programsorozat keretében valósulnak meg.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.